Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I-ben szereplő  Fehérvár FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta a kameruni származású francia középpályást, Franck Bambockot, aki a Paris Saint-Germain akadémiáján nevelkedett.

A labdarúgó OTP Bank Liga legutóbbi kiírását a tizedik helyen záró Fehérvár bejelentette második nyári igazolását. Spandler Csaba után a 28 esztendős francia középpályás, Franck Bambock is a piros-kékeknél folytatja pályafutását.

A 181 centiméter magas védekező középpályás 1995. április 7-én született a kameruni Doualában, de már fiatalon Franciaországba költözött családjával és az Antony Sport utánpótlásában kezdett futballozni, majd 13 évesen igazolt át a PSG-hez. Hét mérkőzésen egy gólt szerzett az UEFA Ifjúsági Ligában, 2013-ban a párizsiak második csapatában mutatkozott be,

2014-ben a kispadon kapott helyet a francia Szuperkupa döntőjében a PSG győztes csapatában, illetve pályára lépett többek között a párizsiak Vidi elleni felkészülési mérkőzésén is.

Franck Bambock csapatkapitányként vezette a PSG-t az UEFA Ifjúsági Ligában Forrás: AFP/Franck Fife

Később játszott a spanyol másodosztályú Huesca együttesében, majd egy bajnoki erejéig Hollandiában a Sparta Rotterdamban is megfordult. Ezt követően ismét visszatért a spanyol másodosztályba, ahol a Córdobánál töltött fél évet, 2019 januárjától aztán az izraeli első osztályú Maccabi Petah Tikvában folytatta. Ezt követően Portugália (Marítimo) majd a francia másodosztály (Grenoble) következett. 2010 és 2013 között a franciák U16-os, U17-es és U19-es válogatottjaiban is szerepelt.

"A Vidi nagy érdeklődést mutatott irántam az elmúlt két-három hónapban, és az a jövőkép, amit felvázoltak nekem a következő szezonokra, meggyőzött, hogy Magyarország egyik legnagyobb klubjához igazoljak, amit fontos lépésnek gondolok a karrieremben. Érdekesség, hogy van személyes történetem a Vidivel kapcsolatban, 2014 nyarán a PSG játékosaként már pályára léptem a fehérváriak ellen, fiatalként az első csapattal készültem, és csereként beálltam egy felkészülési meccsen. Természetesen utánanéztem a klub múltjának és láttam, hogy az elmúlt 10 évben szinte minden évben a bajnokság első három csapat között végzett és a nemzetközi porondon is szerepelt a Vidi, így

A célom, hogy a maximumot nyújtsam a pályán és segítsem a csapatot a céljai elérésben" - nyilatkozta Franck Bambock, aki kétévre írt alá új csapatához.

"Egy hosszabb folyamat végére került most pont, hiszen Franck teljesítményét régebb óta monitoroztuk, tudtuk, hogy a szezon végén elérhetővé válik. Örülünk, hogy akárcsak Spandler Csaba, ő is már a felkészülés elején csatlakozni tud hozzánk. Mindenképpen szerettünk volna a középpályán erősíteni, hiszen többen távoztak erről a posztról.

Egy nagy munkabírású, rutinos labdarúgóról van szó, aki a védőmunkája mellett aktívan kiveszi a részét a támadásokból is.

Az emberi tulajdonságairól pedig az is sok mindent elmond, hogy feleségét és két kislányát is elhozta magával már most Magyarországra, hogy ők is meggyőződhessenek arról, hogy érdemes a Vidiben folytatni a pályafutását! Biztos vagyok benne, hogy az öltözőben és a pályán is hasznos tagja lesz majd az újjáépülő Vidinek" - mondta a szerződés aláírása után az új igazolásról Juhász Roland sportigazgató.