A katalán csapat a mérkőzés előtt megnyugtatónak mondható 11 pontos előnnyel vezette a tabellát a Real Madrid előtt. Xavi Hernández csapata áprilisban kisebb hullámvölgybe került, de az előző fordulóban magabiztosan ütötte ki a Real Betist. A hétközi fordulóban a kilencedik helyen álló Osasuna látogatott a Spotify Camp Nou stadionba, és a papírformának megfelelően óriási mezőnyfölényben kezdte a mérkőzést a Barcelona, azonban helyzet egyik kapu előtt sem adódott. Aztán a 27. percben emberelőnybe került a katalán együttes, miután Jorge Herrandót élete első La Liga-meccsén kiállította a játékvezető lerántás miatt.
Xavi meglehetősen bosszús lehetett, mivel csapatának játéka ezt követően sem volt igazán meggyőző a kapu előtt, ráadásul még az első félidőben kényszerűségből kellett cserélnie Gavi sérülése után.
Mióta Xavi átvette a csapat irányítását először fordult elő, hogy egy hazai meccsen nem volt kaput eltalált lövése az eső félidőben a Barcelonának,
legutóbb 2021 októberében történt hasonló a katalán együttessel, amikor még Ronald Koeman volt az edző.
A tíz emberrel játszó Osasuna a fordulás után is köröm szakadtából védekezett és alaposan megnehezítette a hazaiak dolgát. Az 56. percben Frenkie de Jong kapott zseniális labdát a tizenhatoson belül, de a léc alá tartó lövést elképesztő reflexmozdulattal védte a kapus. A házigazda egymás után dolgozta ki a lehetőségeit a gólszerzésre, a vendégek kapuja nagy nyomás alatt volt. A 78. percben úgy tűnt, megtörik a jég, de hiába talált be Robert Lewandowski, a gólja előtt Ferrán Torres már lesen volt.
A 85. percben viszont a sokadig helyzetét már gólra váltotta a Barcelona: Lewandowski ívelését de Jong tette tovább fejjel a csereként beállt Jordi Albának a labdát, aki az ötös bal sarkáról kilőtte a rövid alsót.
A hátralévő időben újabb gól nem esett, így a Barcelona szezonbeli 25. kapott gól nélküli meccsét hozta le és újabb fontos lépést tett a bajnoki cím felé.
Érdekesség, hogy Marc-André ter Stegen 250. alkalommal lépett pályára a katalán együttesben, amivel Victor Valdés, Andoni Zubizarreta és Antonio Ramalets mögött a klub történetének negyedik legtöbb bajnoki meccsen pályára lépő kapusa lett.
1. félidő |
---|
36Gavi |
27Jorge Herrando |
2. félidő |
---|
85Jordi Alba |
85Frenkie de Jong |
76Alex Balde |
75Sergio Busquets |
70Iker Benito |
59Ezequiel Avila |
59Lucas Torro |
53Raphinha |
53Andreas Christensen |
46Ruben Garcia |
46Aimar Oroz |
de Jong
ter Stegen
Kounde
Araujo
Christensen
Balde
Busquets
Lewandowski
Ibanez
Torro
Oroz
Garcia
Fernandez
Moreno
Garcia
Herrando
Sanchez
Avila
Benito
Barcelona
21Frenkie de Jong 85 |
8Pedri |
1Marc-Andre ter Stegen |
23Jules Kounde |
4Ronald Araujo |
15Andreas Christensen 53 |
28Alex Balde 76 |
5Sergio Busquets 75 |
22Raphinha 53 |
9Robert Lewandowski |
30Gavi 36 |
20Sergi Roberto |
13Inaki Pena |
36Arnau Tenas |
10Ansu Fati |
11Ferran Torres |
17Marcos Alonso |
18Jordi Alba 85 |
19Franck Kessie |
24Eric Garcia |
32Pablo Torre |
7Ousmane Dembele |
41Lamine Yamal |
Osasuna
19Pablo Ibanez |
6Lucas Torro 59 |
29Aimar Oroz 46 |
14Ruben Garcia 46 |
25Aitor Fernandez |
35Diego Moreno |
4Unai Garcia |
31Jorge Herrando 27 |
20Manuel Sanchez |
9Ezequiel Avila 59 |
33Iker Benito 70 |
8Darko Brasanac |
5David Garcia |
7Jon Moncayola |
1Sergio Herrera |
26Pablo Valencia |
15Ruben Pena |
17Ante Budimir |
34Iker Munoz |
23Aridane Hernandez |
16Moi Gomez |
11Enrique Barja |
3Juan Cruz |
18Kike Garcia |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 37 | 29 | 1 | 7 | 87-26 | 61 | 94 | GY GY GY GY D |
2. | Barcelona | 37 | 25 | 5 | 7 | 77-43 | 34 | 82 | GY V GY GY GY |
3. | Girona | 37 | 24 | 7 | 6 | 78-46 | 32 | 78 | GY GY D V GY |
4. | Atletico Madrid | 37 | 23 | 10 | 4 | 68-43 | 25 | 73 | GY GY GY GY V |
5. | Athletic Bilbao | 37 | 18 | 8 | 11 | 60-37 | 23 | 65 | V GY D V GY |
6. | Real Sociedad | 37 | 16 | 9 | 12 | 51-37 | 14 | 60 | V GY V GY GY |
7. | Real Betis | 37 | 14 | 9 | 14 | 48-45 | 3 | 56 | D GY GY D V |
8. | Villarreal | 37 | 14 | 13 | 10 | 64-64 | 0 | 52 | GY V GY GY D |
9. | Valencia | 37 | 13 | 15 | 9 | 38-43 | -5 | 48 | V V D V V |
10. | Deportivo Alaves | 37 | 12 | 16 | 9 | 35-45 | -10 | 45 | GY GY D V GY |