A Freiburg-Leipzig mérkőzés nagy csatát ígért, mindkét együttes számára jelentős téttel bírt, hiszen a Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása szempontjából fontos találkozónak számított. Sallai Roland ezúttal nem került be a hazaiak keretébe, a vendégeknél viszont ott volt a kezdőben Willi Orbán és Szoboszlai Dominik, míg a Lipcse harmadik magyar válogatott játékosa, Gulácsi Péter továbbra is sérülése miatt nem játszhatott. Az első félidőben Szoboszlaiék álltak közelebb a vezetéshez, de gólt ekkor még nem láthattak a szurkolók.
A 73. percben megtört a jég, a csereként pályára lépő Kevin Kampl vezetést szerzett a lipcseieknek.
A támadásban keveset mutató Freiburgnak szűk 20 perce volt az egyenlítésre. Az utolsó percekben Petersen lövését védte bravúrral Blaswich, így az eredmény már nem változott, a Leipzig nagyon fontos meccset nyert és a tabellán megelőzte riválisát.
A Dárdai Pál vezette sereghajtó Hertha a VfB Stuttgart ellen vívott kiesési rangadót hazai pályán. A 29. percben a berlini együttes Kempf fejesgóljával vezetést szerzett, ám az ellenfél Guirassy találatával 10 perccel később egyenlített. A szünet előtt ismét a Hertha került előnybe, Niederlechner vágott a kapuba egy kipattanót.
A második félidőben már nem esett gól, Dárdai visszatérése óta először nyert a Hertha,
amely még mindig nehéz helyzetben van, mert továbbra is az utolsó helyen áll a Bundesligában.
A sérüléséből felépült Schäfer András, a Fradi korábbi játékosát, Aissa Laidounit váltotta a második félidőben az Union Berlinben, amely 1-0-ra elveszítette az Augsburg elleni találkozót, de még mindig a BL-indulást érő negyedik helyen áll a tabellán.
Bundesliga, 31. forduló:
Augsburg-Union Berlin 1-0 (0-0)
Freiburg-RB Leipzig 0-1 (0-0)
Hertha BSC-VfB Stuttgart 2-1 (2-1)
Hoffenheim-Eintracht Frankfurt 3-1 (3-0)
Borussia Mönchengladbach-VfL Bochum 2-0 (1-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 33 | 27 | 0 | 6 | 87-23 | 64 | 87 | GY D D GY GY |
2. | Bayern München | 33 | 23 | 7 | 3 | 92-41 | 51 | 72 | GY GY GY V GY |
3. | VfB Stuttgart | 33 | 22 | 7 | 4 | 74-39 | 35 | 70 | GY V D GY GY |
4. | RB Leipzig | 33 | 19 | 7 | 7 | 75-37 | 38 | 64 | GY GY GY D D |
5. | Borussia Dortmund | 33 | 17 | 7 | 9 | 64-43 | 21 | 60 | GY D V GY V |
6. | Eintracht Frankfurt | 33 | 11 | 9 | 13 | 49-48 | 1 | 46 | V GY V V D |
7. | Hoffenheim | 33 | 12 | 14 | 7 | 62-64 | -2 | 43 | V GY V D GY |
8. | Freiburg | 33 | 11 | 13 | 9 | 44-56 | -12 | 42 | GY D V D D |
9. | Werder Bremen | 33 | 10 | 14 | 9 | 44-53 | -9 | 39 | V GY GY D D |
10. | FC Heidenheim | 33 | 9 | 12 | 12 | 46-54 | -8 | 39 | D V GY D D |