Vágólapra másolva!
A dobogóért harcoló Paks 6-1-es vereséget szenvedett a kiesés elől menekülő Mezőkövesd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A hazaiak már az 5. percben megszerezték a vezetést Stefan Drazsics elképesztő góljával, majd a szerb légiós a 38. percben egy kiugratás után megduplázta a kövesdi előnyt. Az első félidő hosszabbításában a Paks előtt még adódott egy szépítési lehetőség, a gólkirályjelölt Varga Barnabás videózás után megadott tizenegyesét azonban Riccardo Piscitelli védeni tudta.

A második játékrész elején aztán a Mezőkövesd hamar végleg eldöntötte a mérkőzést: egy védelmi hibát kihasználva Vajda Sándor volt eredményes, majd az 52. percben egy szögletet követően Pillár Róbert csúsztatása után Marko Brtan fejelt a kapuba.

A Paks a negyedik kapott gól után átvette az irányítást, és a 68. percben

Böde Dániel önzetlensége után Windecker József szépíteni tudott, de nem sokkal később Drazsics egy Szélpál Norberttel szembeni nagyszerű cselsorozat után visszaállította a négygólos különbséget.

Sőt, a 78. percben mesternégyest is szerezhetett volna a szerb, de inkább gólt rúgatott az üres kapuba Molnár Gáborral.

A hajrában Piscitelli és Böde ütközése után az olasz kapus megsérült, így le kellett cserélni,

és Tordai Árpád állt be a helyére.

Az április 2-a óta az első győzelmét szerző Mezőkövesd két fordulóval a vége előtt növelte az előnyét a kiesést jelentő 11. helyhez képest; míg a Paks nem tudta kihasználni a Debrecen botlását, és maradt a tabella 3. helyén, a DVSC-vel azonos pontszámmal.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista