Vágólapra másolva!
Milánói derbit, vagy ahogy Olaszországban hívják, Derby della Madonninát rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, melynek első felvonására szerdán kerül sor az AC Milan pályaválasztásával. A milánói metrón ötletes megoldással dobták fel a mindennapi tömegközlekedést a rangadó napján.

A tét hatalmas mindkét együttes számára, mert az AC Milan és az Internazionale is hosszú évek óta vár hasonló sikerre: előbbi a 2007-es, utóbbi a 2010-es diadala óta nem játszott még elődöntőt sem, sőt azóta negyeddöntőig is csak egyszer-egyszer jutottak el a csapatok.

A két klub történetében viszont korántsem ismeretlenek az ehhez hasonló, kiemelt jelentőséggel bíró párharcok, sőt az sem, amikor éppen egymással kell megküzdeniük. A Bajnokok Ligájában már kétszer is összeakadt a piros-fekete és kék-fekete gárda: húsz éve az elődöntőben két döntetlent követően idegenben szerzett góllal, illetve 18 esztendeje a negyeddöntőben kettős győzelemmel egyaránt a Milan jutott tovább.

A milánói metrón egy ötletes megoldással dobták fel a derbi napját.

Ha valaki a Milannak szurkol, akkor a metró bal oldalára, ha valaki a Internek, akkor a szerelvény jobb oldalára ülhet.

Az emberek így fejezhetik ki, hogy kinek szurkolnak a BL-rangadón.

A milánói találkozót szerdán 21 órától élőben közvetíti az M4 Sport.