Vágólapra másolva!
A vendégek 2-1-s vezetésénél, a 61. percben félbeszakadt a Feyenoord–Ajax találkozó a labdarúgó Holland Kupa elődöntőjében, miután az amszterdamiak játékosát, Davy Klaassent fejbe dobták a lelátóról.

Az eset nem sokkal Klaasen gólja után történt, amikor a roppant feszült hangulatú holland klasszikuson egy kisebb dulakodás tört ki az oldalvonal mellett. A lelátóról pedig egy tárggyal, feltehetően egy öngyújtóval dobták fejbe a 41-szeres holland válogatott középpályást, aki miután észre vette, hogy a fejéből ömlik a vér, hevesen rohant reklamálni Allard Lindhout játékvezetőhöz.

A bíró azonnal félbeszakította a meccset, a játékvezetői stáb és a csapatok is az öltözőbe vonultak.

John de Wolf, a Feyenoord pályaedzője kihangosítón keresztül kérte meg a hazai szurkolókat, hogy normális keretek között buzdítsák csapatukat.

A találkozón egyébként nem ez volt az egyetlen balhé, a szurkolók tűzijátékokkal és különböző pirotechnikai eszközökkel olyan sűrű füstfelhőbe borították a stadiont, hogy már az első percben félbe kellett szakítani a meccset.

A rend végül helyreállt és folytatódott az összecsapás, bár az eredmény már nem változott, így az Ajax – a 96. percben emberhátrányba került – bejutott az április 30-i döntőbe, ahol majd a PSV Eindhoven lesz az ellenfele.