Drámai fordulat a Honvéd-Újpest meccs végén

CSOBOTH Kevin
Budapest, 2023. április 21. Lovric Ivan, a Honvéd (k) és Csoboth Kevin, az UTE (j) játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott Budapest Honvéd-Újpest mérkőzésen a Bozsik Arénában 2023. április 21-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának nyitómérkőzésén a kiesés elől menekülő Budapest Honvéd egy 89. percben bekapott góllal kapott ki 1-0-ra az Újpesttől a Bozsik Arénában.

A 11. helyezett Honvéd és a hetedik Újpest között a forduló előtt hat pont volt a különbség, ezért mindkét csapatnak rendkívül fontos volt a találkozó. A kispestiek jét mérkőzés óta, 2017. augusztus 12. óta nem nyertek bajnoki meccset a lila-fehérek ellen hazai pályán. Az OTP Bank Liga idei szezonjában a Honvéd háromszor nyert a Bozsik Arénában, ebből kétszer március eleje óta. Az Újpest még veretlen Nebojsa Vignjeviccsel, aki tavaly tavasszal éppen a Honvédot tartotta bent az NB I-ben. A szerb szakember érkezés óta a lila-fehérek három meccsen két győzelmet és egy döntetlent hoztak össze az NB I-ben.

A bennmaradás szempontjából fontos fővárosi derbi - a felek 221. bajnoki összecsapása - a pályát borító füst miatt háromperces csúszással kezdődött. A Honvéd kezdett jobban és veszélyesebben, de igazán nagy helyzetet nem tudott kidolgozni, miként a vendég együttes sem, miközben a félidő közepére kiegyenlítetté vált a játék.

A fordulást követően sem sorjáztak az ígéretes kísérletek, rendre rosszul sikerültek az utolsó passzok vagy a befejezések, az utolsó tíz perchez érkezve kellett az első bravúrt bemutatnia Nikolicnak.

Fernand Goure (jobbra) lőtte az Újpest győztes gólját Forrás: MTI/Kovács Tamás

A hajrában kitámadott a Honvéd, ezt pedig egy végsőkig kijátszott kontrával kihasználta az Újpest, amely ebben a párharcban a 108. bajnoki győzelmét aratta, 55 döntetlen és 58 Honvéd-siker mellett.

A házigazda csapat ezzel maradt az utolsó előtti, kiesést jelentő pozícióban, az Újpest kilenc pontra távolodott el riválisától a tabellán, nagy lépést téve az első osztályú tagsága megőrzése felé.

1. félidő
25Tim Hall
2. félidő
93Kevin Csoboth
91Fernand Goure
91Petrus Boumal
89Fernand Goure
85Nenad Lukic
84Christian Gomis
78Barna Benczenleitner
72Richie Ennin
72Krisztián Tamás
62Dominik Kocsis
62Andárs Eördögh
62Heinz Mörschel
62György Varga
60Ivan Lovric
Összeállítások
Budapest Honvéd3-4-3
Újpest FC4-2-3-1
Football Pálya
20
Péter
Szappanos
25
Ivan
Lovric
23
Herdi
Prenga
22
Krisztián
Tamás
21
Richie
Ennin
5
Nikola
Mitrovic
9
Maxim
Plakushchenko
4
Lukas
Klemenz
90
Mark
Gyetvan
83
Tomas
Tujvel
92
Dominik
Kocsis
23
Dávid
Banai
77
Kevin
Csoboth
49
Branko
Pauljevic
42
Georgios
Antzoulas
34
Tim
Hall
29
Vincent
Onovo
21
György
Varga
19
Fernand
Goure
4
Abdoulaye
Diaby
6
Luca
Mack
7
Krisztián
Simon

Budapest Honvéd

Kezdők
20Péter Szappanos
25Ivan Lovric
60
23Herdi Prenga
22Krisztián Tamás
72
21Richie Ennin
72
5Nikola Mitrovic
9Maxim Plakushchenko
4Lukas Klemenz
90Mark Gyetvan
83Tomas Tujvel
92Dominik Kocsis
62
85Andárs Eördögh
62
78Christian Gomis
84
30Luka Capan
11Donát Zsótér
17Albi Doka
97Barna Benczenleitner
78
93Noel Keresztes
84Márk Kerezsi
37Bertalan Bocskay
31Lazar Cirkovic
28Vidar Ari Jonsson
27Nenad Lukic
85
Cserék

Újpest FC

Kezdők
23Dávid Banai
77Kevin Csoboth
93
49Branko Pauljevic
42Georgios Antzoulas
34Tim Hall
25
29Vincent Onovo
21György Varga
62
19Fernand Goure
91
89
4Abdoulaye Diaby
6Luca Mack
7Krisztián Simon
82Giuseppe Borello
62Dominik Kovács
45Stefan Jevtoski
39Luis Jakobi
33Márk Mucsányi
32Peter Ambrose
18Bálint Szabó
11Nemanja Antonov
8Heinz Mörschel
62
5Petrus Boumal
91
2Lirim Kastrati
13Djordje Nikolic
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista