Vágólapra másolva!
Az RB Leipzig magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik a Puskás Akadémia-Újpest bajnoki meccset a helyszínen nézte meg.

Szoboszlait a második félidő kezdete előtt mutatta meg pár pillanatra a kamera - derült ki az M4 oldaláról.

A magyar válogatott focista a lipcseiek hétközi csúfos BL-búcsúja és hétvégi bajnoki veresége után érkezett Magyarországra, ugyanis a következő napokban két mérkőzés is vár a válogatottra: március 23-án Észtország, 27-én pedig Bulgária ellen – utóbbi a 2024-es Eb selejtezőjének első összecsapása lesz.

Nagyon valószínű, hogy Szoboszlai Dominik elsősorban jóbarátja, az Újpestben futballozó és a válogatott keretébe első alkalommal meghívót kapott Csoboth Kevin miatt látogatott ki a Pancho Arénába.