Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában a Puskás Akadémia a 18 éves Gruber Zsombor hajárban szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Zalaegerszeg együttesét a felcsúti Pancho Arénában, ezzel Ricardo Moniz csapata a tavaszi szezonban továbbra is nyeretlen az NB I-ben.

A forduló előtt Puskás Akadémia a legutóbbi hét bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg, a 2023-as naptári évben még nyeretlen volt az OTP Bank Ligában.

A Puskás Akadémia hét közben tizenegyespárbajban győzte le az Újpestet a Magyar Kupában, míg a Zalaegerszeg a Békéscsaba otthonában jutott tovább. Azonban Ricardo Moniz csapata még nem nyert meccset a tavaszi szezonban az NB I-ben.

Kiegyenlített első félidőt játszott a két csapat. A ZTE birtokolta többet a labdát, de a kapura kevés veszélyt jelentett. A Puskás Akadémia a gyors ellentámadásaiban bízott, ám ezekből sem alakult ki gólt ígérő helyzet.

Grúber Zsombor (30-asban) góljával nyerte meg a meccset a Puskás Akadémia Forrás: pfla.hu

Fordulást követően nem sokat változott a játék képe, a kapusoknak kevés dolga akadt. A cserék sem hoztak lendületet, eléggé leült a meccs. A hajrához közeledve, a semmiből szerzett vezetést a Puskás Akadémia: jobboldali beadást követően Gruber Zsombor megszerezte élete első NB I-es gólját. Nagyobb fokozatba kapcsolt a ZTE, ment előre az egyenlítésért, de a hazaiak magabiztosan őrizték kapujukat, így megnyerték a találkozót.

A Puskás Akadémia megszerezte 100. győzelmét az OTP Bank Ligában, aminek köszönhetően feljött a harmadik helyre, míg a ZTE maradt a hatodik helyen.

1. félidő
30Attila Mocsi
15Norbert Szendrei
15Patrizio Stronati
2. félidő
88Bojan Sankovic
88Yoell van Nieff
84Mátyás Tajti
82Zsombor Gruber
77Gergely Mim
75Csaba Spandler
71Mátyás Tajti
71Alexandru Baluta
60Marius Corbu
60Lamin Colley
60Martin Kern
57Szabolcs Szalay
54András Huszti
Összeállítások
Puskás Akadémia FC4-2-3-1
ZTE FC4-3-3
Football Pálya
24
Tamás
Markek
5
Bence
Batik
9
Lamin
Colley
10
Alexandru
Baluta
17
Patrizio
Stronati
18
Marius
Corbu
74
Martin
Kern
23
Csaba
Spandler
33
Brandon
Ormonde-Ottewill
2
Mohammed
Mezghrani
19
Artem
Favorov
80
Milán
Klausz
70
Meshack
Ubochioma
33
Oleksandr
Safronov
29
Christopher
Baloteli
14
Barnabás
Kovács
4
Zoran
Lesjak
3
Dávid
Kálnoki Kis
95
Márton
Gyurján
97
Dániel
Németh
10
Mátyás
Tajti
11
Norbert
Szendrei

Puskás Akadémia FC

Kezdők
24Tamás Markek
5Bence Batik
9Lamin Colley
60
10Alexandru Baluta
71
17Patrizio Stronati
15
18Marius Corbu
60
74Martin Kern
60
23Csaba Spandler
75
33Brandon Ormonde-Ottewill
2Mohammed Mezghrani
19Artem Favorov
73Szabolcs Dusinszki
30Zsombor Gruber
82
21Jakov Puljic
20Karlo Bartolec
12Shahab Zahedi
11Luciano Slagveer
6Yoell van Nieff
88
97György Komáromi
91Ármin Pécsi
8Jonathan Levi
Cserék

ZTE FC

Kezdők
80Milán Klausz
70Meshack Ubochioma
33Oleksandr Safronov
29Christopher Baloteli
14Barnabás Kovács
4Zoran Lesjak
3Dávid Kálnoki Kis
95Márton Gyurján
97Dániel Németh
10Mátyás Tajti
84
71
11Norbert Szendrei
15
1Patrik Demjén
12Eduvie Ikoba
17András Huszti
54
18Bojan Sankovic
88
77Szabolcs Szalay
57
37Attila Mocsi
30
44Bence Gergényi
6Gergely Mim
77
21Dániel Csóka
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista