Kora délután a Paris Saint-Germain szenzációs és fordulatos mérkőzésen 4-3-ra győzött a Lille elleni bajnoki találkozón. A győztes gólt Lionel Messi szabadrúgása jelentette a hosszabbításban, de a fővárosiak nem lehetnek teljesen elégedettek, ugyanis Neymar a második félidő elején súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, amit a hordágyon bemutatott zokogása is sejtetett.
A brazil támadó más miatt is a középpontban állt a hétvégén. A népszerű röplabdás testvérpár, Key Alves és Keyt Alves elmondták, hogy Neymar megpróbálta mindkettejüket egyszerre elcsábítani, ám ők visszautasították a PSG sztárjának a közeledését. A bombázó ikerpárost mi is bemutattuk egy cikkünkben.
Vasárnap hajnalban Budapest XI. kerületében az OTP Bank Ligában futballozó Carlos Auzqui közlekedési balesetet okozott – mint utólag kiderült, ittas állapotban. Csapata nem sokkal a Katasztrófavédelem közleménye után reagált az incidensre.
Vasárnap rendezik az angol Ligakupa döntőjét a Newcastle United és a Manchester United között. A Szarkák kapuját különböző okok miatt várhatóan Loris Karius fogja védeni, aki szinte napra pontosan 2 év után léphet ismét pályára egy tétmeccsen – éppen a Newcastle számára az elmúlt 24 év legfontosabb találkozóján.