Ahogy arról beszámoltunk, a tavaly február óta Svájcban légióskodó Szalait ősszel kitette a klubja az első csapatból. Azóta a magyar támadó a bíróságon is pert nyert a Basel ellen,
a téli edzőtáborba mégsem vitte el magával a klub.
A két fél közötti ellentét azonban megoldódni látszik, mert Heiko Vogel sportigazgató a múlt heti megbeszélés után úgy nyilatkozott, hogy sikerült mindkét fél számára kedvező döntésre jutni.
Ez alapján noha a 35 éves focista várhatóan
nem kerül vissza a csapatba játékosként, júniusig (az akkor lejáró szerződése végéig) edzőként dolgozhat a bázeli csapatnál.
Szalai már korábban is tervezte, hogy játékospályafutása után edzőként folytatja, hiszen a Magyar Labdarúgó-szövetség által indított képzésre is beiratkozott.