Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Debreceni VSC hazai pályán 1-0-ra győzött a Mezőkövesd Zsóry FC ellen.

A játéknapra mindkét csapat győzelemmel hangolt a hétvégén, és noha összességében a Mezőkövesd érkezett jobb formában a Nagyerdei Stadionba, a tabellán így is a DVSC állt egy ponttal előrébb.

Az első félidő kaput eltaláló lövést egyet sem, de sérülést kettőt is hozott:

Cseri Tamás combizomszakadást szenvedett a mérkőzés legelején, majd nem sokkal később a túloldalon a sérüléséből nemrég felépült Bárány Donátot is le kellett cserélni,

aki szintén a jobb csombját fájdalta.

Dzsudzsák Balázs több veszélyes helyzet kialakításában is szerepet játszott, a gól pedig a hajrában össze is jött a DVSC-nek Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A második játékrészben már többször forogtak veszélyben a kapuk, ám a befejezések mindkét oldalon pontatlanok voltak.

A Babunski testvérpár tagjai voltak a legnagyobb helyzetek középpontjában:

David remek indítása után a labdát a Megyeri Balázsra vezető Stefan Drazicot utolérték a védők, míg a debrecenieknél szereplő Dorian fejjel nem találta el az üres kaput.

Az utolsó negyedórára fordulva a DVSC játszott fölényben, a Mezőkövesd azonban hősiesen védekezett, miközben elöl legfeljebb egy-egy kontra sikerességében reménykedett. Végül azonban

a 92. percben Dzsudzsák Balázs beadása után Babunski fejesét noha először védeni tudta Riccardo Piscitelli, a kipattanót Sós Bence bepasszolta a kapuba, amivel megnyerte a meccset a DVSC-nek.

Idegenben így hét mérkőzést követően is nyeretlen a Mezőkövesd, a DVSC pedig a sikerével hét pontra eltávolodott a kiesőzónától. A 2022-es évet a Debrecen a Puskás Akadémia otthonában, míg a borsodi csapat a Vasas stadionjában zárja.

OTP Bank Liga, 15. forduló:
Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (0-0)