Drámai meccset játszott a Debrecen és a Kisvárda

VARGA József; DZSUDZSÁK Balázs
Debrecen, 2022. október 24. A kisvárdai Driton Camaj (j), valamint a debreceni Varga József (b) és Dzsudzsák Balázs a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában játszott Debreceni VSC - Kisvárda Master Good mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2022. október 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának záró mérkőzésén a Debrecen fordulatos mérkőzésen 3-2-re kikapott a Kisvárda csapatától a Nagyerdei Stadionban.

A debreceniek a legutóbbi hazai bajnokijukon kiütötték az Újpestet, ezzel a három ponttal meg is előzték a lila-fehéreket, ráadásul. Dzsudzsák Balázsék szeptember eleje óta minden hazai meccsüket megnyerték. A Kisvárda három vereség után a legutóbbi két fordulóban négy pontot szerzett, azonban idegenben a legutóbbi három bajnokiján tíz gólt kapott.

Jól kezdte a mérkőzést a Debrecen, amely a lendületes rajtnak is köszönhetően már a hatodik percben előnybe került. Ezt követően némiképp visszaállt a hazai együttes, ez a taktika pedig a félidő hajrájában megbosszulta magát, a lengyel Makowski bombagólja ugyanis egyenlítést ért a Kisvárdának. A vendégek teljes mértékben megérdemelték a góljukat, mert az azt megelőző percekben komoly nyomást gyakoroltak a DVSC kapujára.

A Debrecen ötgólos meccsen kapott ki a Kisvárdától Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Fordulás után megint nagyon hamar talált a kisvárdai kapuba a hazai együttes, amely szerencsés körülmények között került újfent előnybe. Szécsi jobb oldali lapos beadásába ugyanis a visszafutó Leoni úgy ért bele, hogy a labda előbb a kapufára, majd Hindrich kapus hátára, onnan pedig a hálóba pattant. A vendégek ugyanakkor ismét lendületbe tudtak jönni, s előbb egy szöglet után megint egyenlítettek, tíz perccel később pedig a csereként beállt Navratil lódulhatott meg egy kiváló indítással, és nem is hibázta el a ziccert.

A DVSC együttesét cserékkel próbálták meg frissíteni a hajrában, de végül minden erőfeszítés kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.

A hajdúsági együttes hazai pályán először kapott ki a mostani idényben, míg a várdaiak egymás után három nyeretlenül megvívott idegenbeli bajnoki után győztek ismét.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Debreceni VSC-Kisvárda Master Good 2-3 (1-1)
Debrecen, 3707 néző, v: Berke
DVSC: Gróf - Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi - Varga J. (Olawale, 84.), Neofitidisz (Major, 65.) - Bódi (Horváth K., 84.), Sós (Kiziridisz, 70.), Dzsudzsák - Szécsi (Do. Babunski, 70.)
Kisvárda: Hindrich - Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni (Melnyik, 63.) - Ötvös, Karabeljov (Lucas, 77.) - Asani (Navratil, 64.), Makowski, Camaj (Vida, 87.) - Mesanovic (Ilievski, 76.)
gólszerzők: Neofitidisz (6.), Hindrich (48., öngól), illetve Makowski (37.), Kravcsenko (57.), Navratil (67.)
sárga lap: Kusnyír (4.), illetve Hej (78.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista