Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címvédő Ferencváros a 236. bajnoki derbin találkozott az Újpest csapatával a Szusza Ferenc Stadionban. Sokan kiélezett rangadót vártak, azonban Sztanyiszlav Csercseszov csapata már az első félidőben négygólos előnybe került, és végül 6-0-s győzelmet aratott. A lefújás után Dibusz Dénes, a Fradi csapatkapitánya az M4 Sport kamerája előtt azt mondta, hogy a szurkolóknak lehet okuk panaszra egy Slovan elleni BL-továbbjutás és egy Újpest elleni 6-0-s győzelem után.

„A klub történelmében a 2010-ben elszenvedett hat nullás vereség egy fájó pont. Nem ilyen célokkal jöttünk ide, csak a három pont volt a fontos, hiszen erőltetett menetben vagyunk, sok meccs vár ránk. Minden várakozást felülmúlt a meccs és az eredmény is.

– mondta az M4 Sport kamerája előtt Dibusz Dénes, aki sorozatban a 11. győztes derbijén védte a Ferencváros kapuját.

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ez volt a 236. bajnoki derbi, a Ferencváros a 113. sikérét aratta, az Újpest 61 győzelemnél tart, 62-szer pedig döntetlennel zártak a felek.

A Fradi sorozatban a 11. alkalommal nyerte a rangadót, az Újpest pályaválasztásával ez volt a legnagyobb arányú vendég győzelem, 1907-ben szintén 6-0-ra, 1910-ben pedig 7-1-re győzött idegenben a Ferencváros.