Vágólapra másolva!
Az elmúlt idényben negyedik Juventus vendéglátóként 1-1-es döntetlent játszott a legutóbb hatodik AS Romával az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának szombati rangadóján.

A Juventus, amely már a második percben megszerezte a vezetést Dusan Vlahovics remek szabadrúgásgóljával.

A torinói gárda az első félidőben óriási fölényben futballozott és csak a videóbírónak köszönhetően nem növelte előnyét, mivel Locatelli góltját kezezés miatt visszavonták.

Döntetlent játszott a két csapat Forrás: AFP/Marco Bertorello

A félidőben cserékkel próbálta frissíteni a csapatát Mourinho, de a játék képe nem sokat változott az első félidőhöz képest. A Juventus továbbra is fölényben játszott, de ez a fölény inkább csak meddőnek bizonyult, helyzetekben kevésbé mutatkozott meg. A 65. perc környékén aztán a Roma magához tért és huzamosabb időt is el tudott tölteni a Juventus térfelén. Bár a vendégek játékában nem volt benne a gól, de Abraham fejesével a 69. percben némiképp váratlanul, de sikerült az egyenlítés.

A korán vezetést szerző torinói együttes egy győzelem mellett másodszor játszott döntetlent, míg a két győzelemmel rajtoló, a második félidőben egyenlítő Farkasok először vesztettek pontokat.

Serie A, 3. forduló:
Cremonese-Torino FC 1-2 (0-1)
Juventus-AS Roma 1-1 (1-0)

pénteken játszották:
Lazio-Internazionale 3-1 (1-0)
Monza-Udinese 1-2 (1-1)