Vágólapra másolva!
Az első helyen álló Puskás Akadémia hazai pályán meglepetésre 2-1-re kikapott a kiesés ellen küzdő MTK-tól a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján. Pedig a hazai játékosok mindent bevetettek a siker érdekében, Luciano Slagveer például egy érdekes alakítással próbált kicsalni egy lapot a játékvezető zsebéből. 

Épphogy elkezdődött a második félidő a PAFC-MTK meccsen, máris egy nem mindennapi jelenetet láthattak a drukkerek. A hazai együttes surinamei származású holland utánpótlás-válogatott labdarúgója, Luciano Slagveer ugyanis azonnal összerogyott a pályán, amint elfutott mellette Futács Márkó.

Bogár Gergő játékvezetőt azonban nem lehetett becsapni az Oscar-díjas alakítással, és lap nélkül folytatódhatott a játék.

Íme, az M4 Sport videója:

A kék-fehérek mindössze második sikerüket aratták idegenben ebben a szezonban, augusztus óta először diadalmaskodtak vendégként. A felcsúti gárda egymást követő három siker után kapott ki.