Vágólapra másolva!
A vezetőedzői pozícióba öt év után visszatérő Carlo Ancelotti vezérletével a Real Madrid már a szezon első fele után kényelmes helyzetbe került a La Ligában. A spanyol csapat december közepéig minden előzetesen nehéznek ígérkező mérkőzését megnyerte. A fővárosiak számára egy új ellenféllel, a koronavírussal is szembe kell nézniük a következő időszakban. A járvány begyürkőzésével talán még a Sevillának maradt egy halvány reménye, hogy utolérje a listavezetőt.

Királyi csapathoz nem méltó a labdát unalmasan járatni

2021. május 27-én Zinédine Zidane bejelentette, hogy távozik a Real Madrid kispadjáról. A francia vezetőedző második ciklusában a csapat szurkolói hiányolták az együttestől a klub történetében mindig jelen lévő szemkápráztató játékot. A labdabirtoklásos védekezésre épülő taktika nemcsak a rajongókat, de a játékosokat is belealtatta egy-egy mérkőzésbe.

A Real Madrid teljesen más arcát mutatja Carlo Ancelotti irányításával, mint ahogyan Zinédine Zidane kezei alatt játszottak Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Zidane legnagyobb sikere második regnálása alatt a 2019-20-as La Liga megnyerése volt. Ez volt az a zaklatott szezon, amelyikben a koronavírus-járvány első hulláma miatt kb. három hónapot állt a bajnokság, és a nyáron fejezték be. A szünet után tökéletesen hatékonyan játszották ezt a kevés embernek tetsző stílust, hiszen június-júliusban sorozatban 10 győzelmet aratva előzték meg a Barcelonát.

Az azon a nyáron befejezett Manchester City elleni BL-párharcból való kiesés, illetve a katalánok 8-2-es kudarca a Bayern München ellen igencsak beárazta a spanyol labdarúgást. A Real unalmasabb focijába igazából csak Karim Benzema vitt színt ebben az időszakban.

Az előző szezonban mégis trófea nélkül zártak, mert az utolsó 18 fordulóban tapasztalt veretlenségük dacára a városi rivális Atlético két ponttal megelőzte őket a ligában.

A Spanyol Kupából hosszabbítás után estek ki a harmadosztályú Alcoyanóval szemben. Sokak szerint ez még a 2009 őszén „Alcorconazo" néven elhíresült, Alcorcón elleni 4-0-s kiesésnél is csúfosabb volt. A Bajnokok Ligájában a későbbi győztes Chelsea tette helyre a madridiakat az elődöntőben.

Carlo Ancelotti 2015 után tért vissza a Real Madrid kispadjára Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Zidane az eredménytelen szezon után belátta, hogy nincs maradása a spanyol fővárosban. A helyére egy ismerős arc érkezett, Carlo Ancelotti volt az az edző, akivel a Real 2014-ben megszerezte a hőn áhított 10. BL-serleget, a csapat pedig hétről hétre látványos támadójátékkal rukkolt elő 2015-ös távozásáig.

A csendes vezetés egyelőre ismét beválik

Míg Zidane-nak a tavasszal azért volt némi ingere, hogy megváltoztassa a Realnál az elmúlt években kőbe vésett 4-3-3-as felállást - néhány meccsen három belső védővel kezdett –, Ancelotti továbbra is ragaszkodik a jól bevált formációhoz. Ez nem véletlen, hiszen a Casemiro, Toni Kroos, Luka Modric hármas továbbra is elnyűhetetlennek látszik, amikor mindannyian bevethetőek.

Thibaut Courtois továbbra is rendkívül megbízható teljesítményt nyújt a kapuban, elég csak a decemberi mutatóit megnézni. Az ebben a hónapban lejátszott hat tétmérkőzésen (öt La Liga, egy BL) csupán egyetlen gólt kapott. Előtte már nem a PSG-be igazoló Sergio Ramos és a Manchester Unitedhez szerződő Raphael Varane védekeznek, hanem a tavaszi fejlődésére mostanában még egy lapáttal rátevő Eder Militao, illetve a Bayern Münchentől megszerzett David Alaba a két belső védő.

David Alaba óriási gólt lőtt pályafutása első El Clásicóján, ahol a győzelem sem maradhatott el a Barcelona otthonában Forrás: AFP/Lluis Gene

A széleken Dani Carvajal és Ferland Mendy a két alapember – amikor mindketten egészségesek, akkor sokkal hatékonyabban működnek a támadások, mint amikor az a Lucas Vázquez és Marcelo tömködik beadásokkal a tizenhatost, akiknek a labdái az esetek többségében borzalmas hatékonysággal jutnak csak el a kapu előtt lévő támadókhoz.

Pedig ha valamikor, akkor most tényleg érdemes eljuttatni a labdát az elől lévő futballistákhoz, mert nagyon megy nekik a játék.

A nemrég 34. születésnapját ünneplő Karim Benzema élete formájában játszik.

Ezt a France Football kivételével mindenhol látják a világon... A francia világsztár 18 bajnokin lépett pályára az évadban, és ezeken kiosztott hét gólpasszt, és 15 góljával fölényesen vezeti a La Liga góllövőlistáját.

A most zajló idényben megelőzte a klub történetének örökranglistáján előtte álló Santillanát, és egyetlen gólra van 300. Real-mezben lőtt találatától. Ezzel alig kilenc találatra került Alfredo Di Stéfanótól, és a 323 góllal álló Raúl sincs már tőle olyan messze. Ha ez nem lenne elég, idén nyáron a francia válogatottba is visszatért, és a váratlan Eb-nyolcaddöntős kiesés után Nemzetek Ligája-sikerre vezette együttesét.

A bombaformában lévő Benzema negyedik lett az Aranylabda-szavazáson Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Benzema már hosszú ideje több mint egy befejező csatár a Real Madrid számára. Cristiano Ronaldo 2018 nyarán bekövetkező távozása óta ő volt a csapat egyik vezére. Most, hogy már Sergio Ramos sem a klub játékosa, az „egyik" szót nyugodtan elhagyhatjuk. A csatársorból mélységbe és a szélekre is kimozog, hogy jobban játékban legyen, amivel teljesen képes összezavarni az ellenfél védőit.

Azonban pont az előző szezon mutatta meg, hogy Benzema egyedül azért nem képes trófeákra vezetni a Real Madridot. Ahhoz kellenek az ő szintjéhez legalább olyan eredményes futballisták is.

Némileg meglepő, hogy ez a valaki Vinícius Junior lett, aki tavasszal még nem tudott kiemelkedőt nyújtani.

Sőt, pont Benzema volt az, aki nagyjából egy évvel ezelőtt az egyik BL-meccs szünetében azt súgta Ferland Mendynek, hogy ne passzoljon a fiatal brazilnak.

Aztán a nyáron megérkezett Ancelotti, aki egyetlen gondolattal felnőtt, érett játékost varázsolt a 21 éves szélsőből. Csendes vezetés. Ez az olasz szakember edzői filozófiájáról szóló életrajzi könyvének a címe, nem véletlenül. A titka, amiért a futballisták szeretnek vele dolgozni pont az, hogy hagyja szabadabban játszani őket, de azért mindenkihez van egy-két jó tanácsa, ami általában nagyon beválik.

Vinícius Junior előtt nincs lehetetlen ebben a szezonban Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Viníciushoz ez a tanács az volt, hogy ne cipelje annyit a labdát, próbáljon két-három labdaérintés után szabadulni tőle. Ez annyira bejött, hogy nemcsak a csapat támadójátéka vált gyorsabbá és látványosabbá tőle, de a fiatal brazilt is felszabadította.

A 2018-ban a Flamengo együttesétől érkező tehetség a mostani idény előttig 82 bajnokin nyolc gólt szerzett – Ancelotti alatt ugyanez a mutató 19 mérkőzésen tíz gól, és még négy asszisztot is kiosztott.

Ugyan a Real Madrid 2021. november 24. óta nem lőtt kettőnél több gólt egyetlen mérkőzésen sem, de a rendkívül nehéz sorsolásukat így is közel tökéletesen oldották meg. A BL-ben 2-0-ra legyőzték az Intert az utolsó játéknapon és megszerezték a csoportelsőséget, így a szeptember végi, Sheriff Tiraspol elleni 2-1-es hazai vereségnek nem lett komoly jelentősége.

Közben a La Ligában legyőzték a Sevillát (2-1), kétszer az Athletic Bilbaót (1-0 és 2-1), a Real Sociedadot (2-0) és az Atlético Madridot is (2-0). A Cádiz elleni gól nélküli döntetlen csupán zavarnak tűnik a mátrixban – azon a meccsen 82%-ban a Realnál volt a labda, és vették célba 36-szor a rivális kapuját, amiből kilencszer el is találták. Mégis az volt az ember érzése, hogy akkor sem rúgtak volna gólt, ha két hétig játsszák a meccset.

A Cádiz ellen semmi nem jött össze a Real Madridnak Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Burak Akbulut

Van, amikor sem az első, sem a második generációs statisztikai mutatók nem adnak magyarázatot arra, ami kisül egy-egy mérkőzésből. Ez pont egy ilyen nap volt. Olyan, amiből eddig csupán három volt a fővárosiaknak az ősszel, ezért is olyan egyértelmű a fölényük a spanyol bajnokságban.

Ki állíthatja meg a Real Madridot?

Nem elég, hogy 14 ponttal állnak a címvédő Atlético előtt és 15 ponttal előzik meg a Barcelonát, a Sevilla és az Atlético otthonában megvívandó rangadókat leszámítva szinte az összes nehéz idegenbeli meccsükön túl vannak. Ez az, ami szintén bizakodásra adhat okot a Real háza táján annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben egyre több játékosuk produkált pozitív koronavírustesztet.

Marcelo, Gareth Bale, Marco Asensio, Andriy Lunin és Rodrygo már a 0-0-s döntetlennel véget érő Cádiz elleni összecsapáson sem állhattak Ancelotti rendelkezésére. A 21. fordulóból előrehozott Bilbao otthonában megnyert találkozón pedig már David Alaba és Isco is távol maradni kényszerültek.

Volt olyan nap a két ünnep között, amikor mindannyian negatív tesztet mutattak be az orvosi stábnak. Ugyanakkor a 2022-es év első, Getafe elleni bajnokiját Dani Carvajal, Bale, Vinícius Jr. és Luka Jovic is kihagyni kényszerül majd.

A francia Eduardo Camavinga 19 éves kora ellenére is rendkívül érett játékot nyújt, amikor lehetőséget kap Forrás: AFP/Javier Soriano

Ezek a kényszerű változtatások persze nem jelentették azt, hogy a Real gyenge kezdővel kellett volna, hogy kiálljon. Kroos és Modric parádés ősze miatt Eduardo Camavinga és Fede Valverde az elmúlt időszakban nem sok lehetőséget kapott a középpályán. A nyáron igazolt francia minden egyes alkalommal kitesz magáért, amikor pályára léphet. A San Mamésban nyújtott produkciója magáért beszél – alig veszített párharcot, közel százszor kísérelt meg passzolni, amiből 91,3% sikeres átadás lett, és hatszor szerelte az ellenfél játékosait.

Szintén óriási lehetőség ez Eden Hazardnak, aki „rejtett tartalékként" szintén sokat lendíthet és lendített is az elmúlt két meccsen a csapat támadójátékán.

Ha a potenciált és a maximális képességeiket nézzük, akkor egy esetlegesen összeálló Bale, Benzema, Hazard trió legalább akkora gólveszélyt jelent, mint amekkorát a Rodrygo/Asensio, Benzema, Vinícius Jr. jelentett a szezon legnagyobb részében.

Ez megint azt segíti, hogy még a koronavírus se állítsa meg a klubot története 35. bajnoki címének elhódításában. Ha az Atlético vagy a Barca még odaérne a közelükbe, az maga lenne a csoda, tekintve, hogy jelenleg egyikük sem áll BL-indulást érő pozícióban. Az újonc Rayo Vallecano és az Európa Ligában a Fradit is két vállra fektető Real Betis üde színfoltjai az idei La Liga-idénynek.

A Sevilla lehet az egyetlen rivális, amelyik még utolérheti a madridiakat Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Burak Akbulut

A legközelebb mind összeszedettségben, mind pontszámban a Sevilla áll a rekordbajnokhoz. Julen Lopetegui 2019 nyarán vette át az andalúzok irányítását, és szisztematikus munkával félévről félévre láthatóak is az előrelépés jelei rajtuk. Nem játszanak látványosan, ámde taktikai fegyelmezettségük és hatékonyságuk miatt a vesztett pontok tekintetében még mindig csak öttel vannak lemaradva a Realtól.

Ez még pontosan az a lélektani határ, ahonnan egy madridi visszaesésnek is köszönhetően még meg tudnák fordítani a bajnokságot. A két klub április közepén játszik még egymással, jót tenne az izgalmaknak, ha legalább addig sikerülne szorosan tartaniuk a küzdelmeket.