Lyon's Norwegian forward Ada Hegerberg (L) fights for the ball against Chelsea's English defender Millie Bright during the Women UEFA Champions League semi-final football match Lyon vs Chelsea, on April 21, 2019 at the Parc Olympique Lyonnais stadium in Decines-Charpieu, central-eastern France. (Photo by JEFF PACHOUD / AFP)
Vágólapra másolva!
Az Olympique Lyon női labdarúgócsapatába 21 hónappal a sérülését követően kedden visszatérhet a 2018-as aranylabdás Ada Hegerberg.
A 26 esztendős támadó jobb térdében tavaly januárban edzésen szakadt el a keresztszalag, ezt követően térhet vissza a pályára a svéd Häcken elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen - mondta a csapat edzője, Sonia Bompastor.
"Örülünk, hogy Ada ismét velünk tart ilyen hosszú idő után" - fogalmazott a tréner, hozzáfűzve: nem aggódnak Hegerberg bevetése miatt, mivel mentálisan és fizikailag is kiváló állapotban van, ugyanakkor türelmesen építik be ismét a csapatba.
A Lyon hétszer nyerte meg a legrangosabb női klubsorozatot - ezzel csúcstartó -, Hegerberg ebből öt sikernek volt részese. Emellett - a többi között - hat francia bajnoki címet ünnepelhetett a klubbal, amelyben több mint 200 gólt szerzett tétmérkőzéseken. Mesterhármast ért el például a két évvel ezelőtti budapesti BL-döntőben, amelyben a jelenleg kölcsönben az amerikai OL Reignben szereplő budapesti születésű Marozsán Dzsenifer is betalált.