Vágólapra másolva!
Szombat este a labdarúgó vb-selejtezők 5. fordulójában a világbajnoki címvédő francia válogatott 1-1-es döntetlent játszott Ukrajnában, míg Hollandia válogatottja Eindhovenben nyert 4-0-ra Montenegró ellen, ezzel a válogatott kispadjára nyáron harmadszor kinevezett Louis Van Gaal megszerezte első győzelmét a régi-új csapatával.

A 70 éves Louis Van Gaal harmadszor lett holland szövetségi kapitány, legutóbb hét éve, a 2014-es világbajnokságon vezette a holland csapatot, majd 2019-ben bejelentette a visszavonulását. A legendás edző Frank de Boert váltotta, akinek a nyári Európa-bajnokságot követően kellett távoznia, miután csapata kiesett a legjobb 16 között a csehek elleni nyolcaddöntőben. Van Gaal a norvégok elleni oslói döntetlennel tért vissza, a szombati eindhoveni meccsen azért könnyebb dolga volt a hollandoknak.

Memphis Depay remek formában kezdte a szezont Forrás: AFP/Maurice Van Steen

A hollandok az első félidőben egykapuztak a montenegróiak ellen, kapufát is lőttek, de jó ideig nem akart jönni a gól. A 36. percben aztán az FC Barcelona támadója, Memphis Depay harcolt ki egy tizenegyest egy gyönyörű lefordulással, amit aztán hidegvérrel értékesített.

A második félidőben a hollandok belealudtak a meccsben, több labdát is eladtak a saját tizenhatosuk környékén, de a montenegróiak nem tudták kihasználni a helyzeteiket. A 62. percben aztán a hollandok eldöntötték a meccset Memphis Depay védhetetlen közeli bombájával.

  • Ez volt a holland válogatott történetének 900. hazai pályán lőtt gólja, Depaynak pedig a 30. találata a nemzeti csapatban.

A 70. percben újabb gólt lőttek a hollandok. Steven Berghuis átadása után a csapatkapitány Georginio Wijnaldum került ziccerbe, és higgadtan a kapu bal oldalába lőtt.

A 76. percben a 22 éves Cody Gakpo is megvillant. A PSV támadója kapott egy átadást, tolt egyet a labdát majd 17 méterről kilőtte a bal felső sarkát.

A hajrában a hollandok több nagy helyzetet is kialakítottak, de újabb gólt már tudtak lőni. Ezzel a győzelemmel Louis Van Gaal csapata a csoport második helyéről várhatja a kedd esti folytatást, amikor az Oranje a csoport élén álló török válogatottat fogadja majd Amszterdamban.

A D csoportban a vb-címvédő francia válogatott szerdán hazai pályán nagyon meglepetésre csak 1-1-es döntetlen játszott a bosnyák csapattal, ráadásul Kylian Mbappé is megsérült a mérkőzésen, így Didier Deschamps szövetségi kapitánynak az Ukrajna elleni meccsen azt az Anthony Martialt kellett bevetnie, aki az utóbbi időben formán kívül futballozik a Manchester Unitedban. Az első félidőben a franciák ugyan többet birtokolták a labdát, de egy Antoine Griezmann lövést leszámítva nem volt komoly helyzetük a kijevi Olimpiai Stadionban. A 44. percben aztán jött a hidegzuhany, amikor Mykola Shaparenko védhetetlen lövésével megszerezték a vezetést az ukránok.

A második félidőt jól kezdték a franciák, és az 51. percben ki is egyenlítettek. Egy jobboldali beadás után Adrien Rabiot fejelte le a labdát, az érkező Anthony Martial pedig közelről a kapuba bombázott.

A folytatásban a franciák domináltak a mezőnyben, de a nagy helyzetek elmaradtak. Ennek ellenére így is megnyerhették volna a meccset, de a csereként beálló Moussa Diaby a 78. percben kapufát lőtt nagy helyzetből. A franciák ugyan a legutóbbi két meccsükön nyeretlenek maradtak, ennek ellenére így is magabiztosan vezetik a D csoportot finnek előtt, akiket kedden fogadnak majd hazai pályán.

Az F csoportban a százszázalékos, még gólt sem kapó dánok a hajrában videóbíró után megadott találattal tudtak győzni Feröer-szigeteken, ezért megőrizték ötpontos előnyüket az izraeli együttessel szemben, amely gólgazdag összecsapáson, 5-2-re legyőzte a vendég osztrákokat.

A H csoportban a vb-ezüstérmes horvátok Marcelo Brozovic 86. percben szerzett góljávak győztek Pozsonyban a szlovákok ellen, és ezzel pontszámban beérték a jobb gólkülönbséggel első oroszokat.

Európai vb-selejtezők, 5. játéknap:
D csoport:
Ukrajna-Franciaország 1-1 (1-0)
Finnország-Kazahsztán 1-0 (0-0)

Az állás: 1. Franciaország 9 pont/5 mérkőzés, 2. Finnország 5/3 (4-3), 3. Ukrajna 5/5 (6-6), 4. Bosznia-Hercegovina 2/3 (3-4), 5. Kazahsztán 2/4 (3-6)

F csoport:
Izrael-Ausztria 5-2 (3-1)
Skócia-Moldova 1-0 (1-0)
Feröer-szigetek-Dánia 0-1 (0-0)

Az állás: 1. Dánia 15 pont, 2. Izrael 10, 3. Skócia 8, 4. Ausztria 7, 5. Feröer-szigetek 1 (2-13), 6. Moldova 1 (2-16)

G csoport:
Gibraltár-Törökország 0-3 (0-0)
Hollandia-Montenegró 4-0 (1-0)
Lettország-Norvégia 0-2 (0-1)

Az állás: 1. Törökország 11 pont, 2. Hollandia 10 (16-5), 3. Norvégia 10 (7-4), 4. Montenegró 7, 5. Lettország 4, 6. Gibraltár 0

H csoport:
Szlovákia-Horvátország 0-1 (0-0)
Ciprus-Oroszország 0-2 (0-1)
Szlovénia-Málta 1-0 (1-0)

Az állás: 1. Oroszország 10 pont (8-4), 2. Horvátország 10 (5-1), 3. Szlovénia 7, 4. Szlovákia 6, 5. Málta 4 (6-9), 6. Ciprus 4 (1-6)

A csoportokból az első helyezettek jutnak ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a másodikok pedig pótselejtezőt játszanak a részvételért.