Úgy tüntették el ezt a foci Eb-t, ahogy sem előtte, sem azóta soha

Az 1972-es labdarúgó Eb négyes döntőjét Belgium rendezte meg, a magyar csapat a negyedik helyen végzett. A magyarok két vesztes meccséről már sokat írtunk, a mostani írás nem erről szól. Hanem arról, hogy a FIFA és az UEFA hogyan próbálta eltüntetni ezt a négyes döntőt, amely példátlan körülmények közepette zajlott le Belgiumban.

Az 1972-es, negyedik labdarúgó Európa-bajnokságra 32 ország nevezett, így a selejtezők első szakaszát nyolc csoportban rendezték. Minden kvartettből a csoportelső jutott a legjobb nyolc közé. Így már ebben a fázisban kiesett néhány komoly játékerőt képviselő válogatott. Spanyolországot a Szovjetunió búcsúztatta, a két évvel később a világot ámulatba ejtő Hollandiát Jugoszlávia. Magyarország Bulgária, Franciaország és Norvégia előtt lett csoportgyőztes. A legjobb nyolc közül a négyes döntőbe kétmérkőzéses párharcok után lehetett jutni.

Illetve éppen a magyar válogatott párharca lett hárommérkőzéses.

Az akkori kiírás szerint, ha a két találkozó összesített gólkülönbsége döntetlen volt, akkor (az idegenben lőtt több gólt nem vették figyelembe) egy semleges helyszínen harmadszor is megmérkőzött a két csapat. A magyar-román csata Budapesten 1-1-re végződött, Bukarestben 2-2-re,

a négy közé jutást eldöntő csatát pedig Illovszky Rudolf csapata 2-1-re nyerte Belgrádban.

A többi párharc gyorsabban eldőlt, de nem mindegyik hozott papírformát. Az addigi összes négyes döntőben szereplő Szovjetunió diadala Jugoszlávia ellen nem volt meglepő, és az akkorra nagyon összeérő NSZK győzelme Anglia ellen sem. Viszont azt senki nem várta, hogy az 1970-ben vb-döntőt játszó, Eb- címvédő Olaszország kiesik Belgiummal szemben. A belgák sem, mégis egyedül ők voltak azok, akik úgy írták ki a bajnokságukat, hogy a június 14-én kezdődő Eb idején az már ne tartson.

Az NSZK és a belga válogatott a himnuszok alatt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Werner Baum

Ez ma már szinte hihetetlen, de három válogatott úgy érkezett oda, hogy az országukban zajlott a pontvadászat.

Természetesen azon a héten nem, de előtte, utána igen. Belgiumban a 16 csapatos elsőosztály május 7-én véget ért az Anderlecht diadalával, amely a zárónapon előzte meg a biztos befutónak tűnő Brugest. A többi három országban viszont az Eb sorsdöntő meccseit beágyazták a hazai bajnokságba.

Magyarországon április 23-án még csak a 22. fordulót rendezték, a 30-ból.

Ezt követően mai ésszel felfoghatatlan sorozat kezdődött.

Akik manapság a nagy terhelésre hivatkoznak, azoknak érdemes végiggondolni azt a tavaszi hadjáratot. Amely igazi szervezetlenségről árulkodott, nem csak a mi szövetségünk, hanem az európai részéről is.

A bajnokság 22. fordulója után egy héttel rendezték a magyar-román első felvonását. Két héttel azt követően, május 14-én annak bukaresti második mérkőzését. A két találkozó között (!), május 6-án elkezdődtek az 1974-es világbajnokság selejtezői. A magyar válogatott azon a napon az első csoportmérkőzésén Máltát győzte le 3-0-ra. A bukaresti Eb-negyeddöntő után három nappal, május 17-én már teljes bajnoki fordulóra került volna sor, ám arra napra tűzte ki az UEFA a románok elleni, belgrádi találkozót. A harmadik meccset.

A válogatott akkor harcolta ki a június 14-én kezdődő Európa-bajnokságon való szereplés jogát. Ám nem lehetett hazaengedni a legjobbakat, mert egy héttel később, május 25-én Stockholmban kellett újabb vb-selejtezőt játszani. Ott nem született gól, és mint utólag kiderült ez a mérkőzés (is) döntően befolyásolta, hogy nem jutott ki nemzeti csapatunk az 1974-es vb-re. Ám hol volt akkor még a vb? Még az Eb-re kellett fókuszálni, ám rohamtempóban folytatni a bajnokságot is. A stockholmi meccs után három nappal került sor a 23. fordulóra, és június 7-ig, vagyis 11 nap alatt minden klubcsapat természetesen a válogatott focisták részvételével is) négy bajnoki mérkőzést játszott. A magyar-szovjet Eb-elődöntő előtt egy héttel került sor a 26. bajnoki fordulóra, vagyis még maradt négy.

Ám a legjobbjaink az Eb-re indultak június 12-én.

Ezen hihetetlennek tűnő sorozat mellett már csak egy aprócska pluszt jelentett, hogy azon a tavaszon az Újpest a Bajnokcsapatok Európa-kupájában a negyeddöntőig, a Ferencváros az UEFA Kupában az elődöntőig jutott. Továbbá, hogy augusztus végétől Münchenben a címvédésért kellett csatába indulni az olimpiai csapatnak. Ám ne szaladjunk ennyire előre! Mert a belgákon kívül a vetélytársak sem zavartalan felkészüléssel töltötték az Eb előtti heteket.

Az elődöntőben Belgium 2-1-re kikapott a nyugatnémet válogatottól Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Werner Baum

Belga részről a sportdiplomáciában ténykedők dolgoztak keményen, ugyanis megszerezték a négyes döntő rendezési jogát. Ugyan semmilyen szinten nem voltak arra alkalmasak, ám a másik három résztvevő nem lehetett vetélytárs.

A Szovjetunió a hidegháború kellős közepén nem kaphatott ilyen eseményt, Magyarország sem nagyon, az NSZK pedig két évvel később világbajnokságnak adott otthont, plusz München augusztustól az olimpiának.

A híres sátortetős Olimpiai Stadiont május 26-án adták át, és a német szövetség azt a Szovjetuniót hívta meg a nyitómérkőzésre, amellyel várható volt, hogy az Eb-döntőben is találkozik majd, három héttel később. A találkozón komoly erődemonstrációt tartottak a németek. Pontosabban egy zseniális csatáruk. Négy Gerd Müller góllal 4-1-re nyertek. A szovjetek a meccs után hazautaztak és a válogatott focisták visszamentek a klubjaikhoz.

Ott ugyanis április 4-től november 22-ig zajlott a bajnokság.

Alig több mint 7 hónap alatt kellett lezavarni a pontvadászatot, hisz' annak a hatalmas országnak sok városában ezen időintervallumon kívül a legendás orosz télnek köszönhetően nem lehetett focimeccset rendezni. És a müncheni stadionavató idején még csak kilenc forduló ment le. Úgyhogy az Eb-ig hátralévő két és fél hétben ott is rendeztek még három kört. Június 11-én még játszottak a Belgiumtól igencsak messze lévő országban.

A németek is hasonló módon álltak hozzá az Eb-hez. Pedig nekik volt a legtöbb veszítenivalójuk, ugyanis mindenki őket tartotta az elsőszámú esélyesnek. Talán kicsit többet is készültek. Ugyanis a június 3-i 32. forduló után csak 20 nappal később rendezték a 33-at. Igaz, az Eb szerdai rajtja előtt négy nappal még Német Kupa elődöntőket rendeztek. Ahol többen is érdekeltek voltak az Eb-re utazók közül.

A Schalke és a Köln ráadásul büntetőpárbajba torkolló ütközetbe keveredett. Majd az akkor még ellenfélként szemben állók szerdán már együtt képviselték hazájukat Belgium ellen.

A német válogatott Antwerpenben két Gerd Müller góllal 2-1-re verte a házigazda Belgiumot, míg Magyarország Brüsszelben, 2000 néző előtt 1-0-ra kikapott a Szovjetuniótól. A döntőben a németek a papírformát érvényesítve három hét alatt másodszor is három góllal győzték le a szovjeteket. Gerd Müller kétszer, Herbert Wimmer egyszer volt eredményes.

Ha a selejtezőket is tekintjük az NSZK hét győzelemmel, három döntetlennel, vereség nélkül ért a csúcsra. Rúgott 18 gólt, kapott 4-et. A 18-ból 11-et Gerd Müller szerzett.

Csak három találkozón nem talált be a 10-ből. Nem véletlenül volt ő akkor még az egyetlen német Aranylabdás. (Ma is csak négyen vannak rajta kívül.) Az NSZK szinte minden poszton a világ legjobbjaival rendelkezett, ennél egyértelműbb Eb-győzelmet talán soha nem aratott senki. Szövetségi kapitánya, Helmut Schön a következőket mondta a diadal után: „Európa-bajnoki címünk a támadójáték diadala. Ez ennek a tornának a nagy tanulsága, és kívánom, hogy a többi csapat is kövesse ezt az utat. Így a közönség jól szórakozik és a labdarúgók is visszaszerzik a játék igazi élvezetét, örömét"

Gerd Müller két gólt is lőtt a döntőben a Szovjetuniónak Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Werner Baum

Ez utóbbit egy kicsit elrontották a közeli NSZK-ból érkező drukkerek. Jöttek vagy harmincezren és közülük 2-3.000 a Heysel-stadionban rendezett finálé utolsó perceit a pálya széléről nézte végig. Sőt, néhányan játék közben bementek a gyepre. Volt, akit Sepp Maier, a német kapus pofozott le a játéktérről.

A lefújás után a pályára özönlő tömeg szinte átgázolt a játékosokon. A szovjetek az öltözőbe menekültek, a németek pedig arra az elkerített részre igyekeztek, ahol átvehették a kupát.

Az őrült roham közben több játékos is a földre zuhant, de végül mindenki elérte a biztonságos zónát. Ott kapták meg az aranyérmeket, és a serleget. A szovjeteknek az öltözőbe vitték az ezüstérmeket.

Az osztrák Ferdinand Marschall játékvezető később azt mondta, tudja, hogy a szabályok értelmében be kellett volna szüntetni a találkozót, ám 22 sportszerűen küzdő labdarúgót nem akart büntetni a drukkerek miatt. A Le Soir nevű belga lap újságírója ennél szigorúbban vélekedett az esetről annak idején:

Kultúrlényeknek tartjuk magunkat, ám úgy viselkedünk, mintha most keresnénk a Neander-völgyből kivezető utat. Ha ezek az eszeveszett rendbontók rákényszerítenek bennünket, térjünk vissza Néró korába! Ássunk árkot az aréna porondja és a nézőtér közé! Emeljünk magas rácsokat, amelyek megvédik a belül lévőket a kívülállókkal szemben."

Ezek a mondatok azért is voltak aktuálisak akkor, mert az Eb előtt néhány héttel a KEK döntőjében a skót Rangers szurkolói randalíroztak. Ám a belga újság aggódó gondolatait éppen ennek a stadionnak, a Heyselnek a vezérkara nem fogadta meg, hisz' 13 évvel később itt volt a labdarúgás történetének legismertebb szurkolói tragédiája. Ám ez egy másik történet.

Most rögzítsük, hogy 1972. június 17-én lejátszották a bronzmérkőzést (melyen Magyarország 2-1-re kikapott Belgiumtól), egy nappal később pedig a döntőt ezen a rapid világversenyen, majd a három idegen földön játszó válogatott tagjai rohantak haza, mert dolguk volt. Nyár közepén.

Az Eb-döntő után öt nappal mind az NSZK-ban, mind a Szovjetunióban már bajnoki találkozókat rendeztek. Az ezüstérmes csapat keretébe öt játékost adó Dinamo Kijev pl. Alma-Atában lépett pályára, ami a mai Kazahsztánban található. Kis túlzással a fél Földet körbeutazták a kijeviek, amíg eljutottak oda Brüsszelből. Jó lenne tudni a Kajrat elleni döntetlen után vajon panaszkodott fáradtságra Rudakov, Troskin, Kolotov, Matvijenko és Muntyan? Vagy nem mertek?

Az újdonsült Európa-bajnok válogatottba hét játékost adó Borussia Mönchengladbach ugyanazon a napon, pénteken 4-0-ra nyert Oberhausenben, a négy gólból hármat olyan játékos (Heynckes, Netzer, Wimmer) lőtt, aki főszereplő (utóbbi gólszerző is) volt a brüsszeli fináléban.

Másnap a Bayern hat döntőben játszó focistával nyert Dortmundban. Ugyanazon a napon, vagyis június 24-én az újságírók által az Eb álomcsapatába beválasztott Kozma Mihály is gólt szerzett a Pécsi Dózsa ellen. Ezek a focisták nem tudtak elfáradni?

Németországban június 28-án koronázták meg a Bayernt, Magyarországon július 9-én az Újpestet, az MNK döntője július 12-én volt. A Szovjetunióban november 22-én lett bajnok a Zorja Volosilovgrad.

A hazai pontvadászatok közben volt egy Európa-bajnokság is? Hát, kinek tűnt ez fel abban a nagy rohanásban?