Vágólapra másolva!
Marozsán Dzsenifer fél évre elhagyja az Olympique Lyon labdarúgócsapatát és kölcsönben a francia klub amerikai partnerénél, az OL Reignben szerepel.

A szerződés a mostani szezon végén lép életbe és december végéig szól. Jean-Michel Aulas, a Lyon elnöke és az amerikai egyesület vezetője azzal indokolta Marozsán és a francia válogatott kapus, a 2020-ban a világ legjobbjának megválasztott Sarah Bouhaddi megszerzését a Lyontól, hogy a klub olyan csapatot kíván építeni, amely a világ legjobbjai ellen is versenyképes.

fogalmazott Marozsán, aki Budapesten született.

Marozsán Dzsenifer új kihívás elé néz Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Carmen Jaspersen

A 28 éves köréppályás 98-szor lépett pályára a német válogatottban, amellyel olimpiai bajnok lett. Marozsán 2016-ban igazolt az Olympique Lyonba, melynek színeiben négyszer diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában.

A francia gárdának idén azonban nem sikerült megvédenie a címét, mert a negyeddöntőben búcsúzott a Paris Saint-Germainnel szemben.