Amíg marad a lakásbiznisz stílus Újpesten, nem lesz újra nagy csapat
Amíg az Újpestre érkező játékosok nem tudják, hogy mekkora múltú csapathoz igazolnak, amíg a tulajdonos nem tekinti igazán tulajdonának az együttest, addig a negyedik kerületi együttest mindig a kiesés fogja fenyegetni. Így beszélt lapunknak Nagy László, aki kilenc bajnoki aranyérmet nyert a lila-fehérekkel. Olimpiai bajnok, játszott az 1978-as vb-n, edzőként pedig köze volt az Újpest utolsó két bajnoki aranyérméhez is. Nagyinterjú.
A hetvenes években, egy válogatott mérkőzésen voltam először a Népstadionban. A gimnáziumi osztálytársaimmal a kapu mögött ültünk, jó magasan. Az első félidőben öt gólt szerzett a magyar csapat, természetesen a tőlünk távol eső kapuba lőtte. Mikor már letettünk arról, hogy a hozzánk közel eső kapuba is bekerül a labda, akkor mégis megvalósult a vágyunk. Sejti melyik mérkőzésről van szó, és ki szerezte azt a hatodik gólt?
Azt hiszem ez az 1977-es Bolívia elleni vb-pótselejtező lehetett, és jómagam találtam be abba a kapuba.
Pontosan. Emlékszik hogyan esett ez a gól?
Felrúgtak egy labdát a tizenhatoshoz, Törőcsik mellre vette, szépen lekészítette és én 16-ról a kapus bal kezéhez rúgtam. Csere voltam azon a meccsen, és a második félidőben mondta Baróti Lajos, szövetségi kapitány, hogy pattanj, Kicsi, menj és rúgj egy gólt, mert nagyon leállt a gólgyártás. Ha nem szerzel gólt, lecseréllek.
Ez persze nem volt komoly fenyegetés, de szokása volt neki, egy Újpest-Crvena Zvezda BEK-meccsen is így küldött be korábban, akkor ijedtemben gyorsan rúgtam egyet. Bolívia ellen is kénytelen voltam betalálni.
Ezzel a hatodikkal le is rendeztük azt a meccset. Majd La Pazban is nyertünk 3-2-re. Szörnyű körülmények között. Nagyon magasan volt a pályájuk, alig lehetett levegőt venni ott.
Ezúttal is csereként küldött be Lajos bácsi. Gondoltam meghúzom a balszélen, aztán néhány méter után már oxigénpalack után vágyakoztam. A borzasztó klíma ellenére győztünk ott is, és kijutottunk az argentínai vb-re.
Ez a pótselejtező, és az 1978-as vb volt a pályafutása csúcsa?
Részben ez, de ne feledjük az 1968-os olimpiai győzelmet sem, abban szintén tevékenyen részt vettem. Az is csodálatos emlék, és ez a selejtezősorozat, valamint az argentínai vb is az.
Nagy dolog kijutni egy vb-re, főleg, hogy nagyon nehéz selejtező-csoportba kerültünk, amelyben a Szovjetunió is ott volt.
Megvertük őket, megelőztünk mindenkit, és utána még ezen a pótselejtezőn is túl kellett jutni.
A vb-n olyan nehéz csoportba kerültek amilyenbe sem előtte, sem azóta nem került magyar válogatott. Argentína, Olaszország, Franciaország. A sorsolás előtt reménykedtek a legjobb 8 közé jutásban? És az ellenfelek ismeretében?
Az a magyar csapat nagyon jó játékosokból állt. Egy könnyebb csoportban több esélyünk lehetett volna, de itt is reménykedtünk.
A házigazda, Argentína ellen vezettünk, majd 1-1-nél volt egy óriási helyzetem. Ma is sokan emlegetik azt, akik látták. Nem tudom, hogyan hagyhattam ki.
Martostól kaptam egy szenzációs beadást, a kapus az ötösön volt, láttam közte és a kapufa között a helyet a labdának. Nem tudom, miért nem tudtam a szokott módon megfejelni azt, olyan rosszul fogadtam, hogy szinte homlokon vágott a labda.
Menotti, a nagy mágus, az argentinok szövetségi kapitánya másnap azt nyilatkozta a helyi újságban, hogy köszönjük Nagynak ezt a kihagyott helyzetet. Aztán kaptunk egy gólt, Nyilasit és Törőcsiket kiállították, vagyis nem sikerült a bemutatkozásunk a vb-n. Talán ha nem a házigazda ellen kezdünk, akit mindig, mindenhol segítenek, hisz az ő szereplése kihat az egész eseményre. Ám így is maradt esélyünk, de nyerni kellett volna Olaszország ellen.
Ott is volt egy nagy helyzete.
Többek között Gentilét is kicselezve 12 méterre a kaputól már csak Dino Zoffal álltam szemben.
Néztem, milyen szabad ott a hosszú sarok, oda el lehetne lőni. De én ilyenkor általában a rövid felsőt lőttem, gondoltam megpróbálom most is, mert Zoff biztos a hosszúra számít. Ballal rúgtam, jobbal kitámasztottam, de a gyeptégla vagy 5-6 centit úgy megemelkedett, mintha a szobában leteszek egy párnát, és annak a szélére rálépek.
Így ment fölé a lövés. Kikaptunk az olaszoktól is, és nem jutottunk tovább. Baróti Lajos a karácsonyi üdvözlő lapján azt írta nekem: „ha az a fejes akkor bemegy..." . Én meg visszaírtam neki, hogy akkor maga még mindig kapitány, én meg válogatott focista vagyok. A vb után ugyanis leselejtezték a válogatott nagy részét.
Az a világbajnoki szereplés az Újpesttel való fantasztikus menetelés után következett. Összesen kilencszer lett bajnok a lilákkal. Nehéz ilyen összehasonlításokat tenni, de az biztos, hogy minden idők egyik legjobb magyar klubcsapata volt. A Bajnokcsapatok Európa-kupájában a legjobb négy közé került. Mi hiányzott egy örök időkre szóló nagy sikerhez, amilyet elért két kelet-európai csapat, a Steaua Bukarest és a Crvena Zvezda?
Talán az, hogy egy-két posztra tudjunk igazolni klasszis játékost. Remek keretünk volt, de egy picit még lehettünk volna erősebbek.
A védelem szorult volna egy kis erősítésre, mert a támadósor az rendben volt. Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó, zárójelben Nagy.
Ne tegye magát zárójelbe!
Köszönöm! Szóval annyi gólt rúgtunk, amennyit tudtunk. Ezt szerették a nézők, ezért jöttek sokan még külföldről is a meccseinkre. Mert látványosan játszottunk. Az európai nagy csapatok ellen viszont kellett volna valaki, aki ránk üvölt, hogy ne ész nélkül a rohamozzunk. Mi azonban mentünk előre a kor legnagyobb csapatai, a Benfica, a Juventus ellen is.
Utóbbira ráfizettünk, mert még 2-0 után is újabb gólokat akartunk szerezni. Ha a Juventus ellen visszaállunk, akkor kiverhettük volna őket. Ha egy picit jobban védekezünk.
Próbáltuk megszerezni a Ferencváros középhátvédjét, Páncsics Miklóst. Ám volt egy szabály: ha a két klub nem tud megegyezni egy játékos átigazolásában, akkor annak két évet ki kell várnia. Ezt senki nem vállalhatja. A klub fizeti a játékost, aki két évig csak edzhet, a játékos meg elfelejt focizni ennyi idő alatt. Egy Bayern München, amellyel 1974-ben BEK-elődöntőt játszottunk a világ bármely részéről vehetett játékosokat.
Nekünk az erősítés még Magyarországról sem sikerült ebben az esetben. Kicsit később a Honvéd már jobb helyzetben volt ilyen téren, és nem beszélve a mai Ferencvárosról, Fehérvárról, de ez már egy más világ.
Erre a más világra mindjárt rátérünk, de előtte beszéljünk még arról, hogy milyen edzésmunkát végeztek annak idején? Mert akkoriban csak magyar játékosok voltak a csapatban, így az itthon felkészített focistákból kellett olyan csapatot összerakni, amely az említett sikereket érte el a Bajnokcsapatok Európa-kupájában vagy amelyik VVK-döntőt vívott a Newcastle-lel.
A felkészülések nagyon kemények voltak. Napi két edzés után mondták az edzők, hogy vacsora után még le lehet menni a tornacsarnokba. Nem komoly edzésre, csak egy kicsit kiskapuzni. Nem volt kötelező teli hassal focizni, de aki nem ment azt megjegyezték. A bajnokság alatt már könnyebb volt az élet, de heti 5-6 gyakorlás mindig volt. Nekünk nem kellett 2 és fél órás edzést tartani, de ami volt, az nagyon pörgős volt.
Jó, tudom pont ekkor, és pont a mi edzésünkön született az a legendás újságcikk „Lötyögés a semmibe" címmel. Persze, hogy voltak lazább foglalkozásaink, lazább napjaink is, pont ilyet fogott ki a cikk szerzője, de higgye el: azt a kilenc bajnoki címet nem adták ingyen.
Amióta ön visszavonult az Újpest csak két bajnoki címet szerzett.
És mindkettőnél ott bábáskodtam. 1990-ben Varga István mellett voltam pályaedző, majd 1996-ban úgy kaptam meg a vezetőedzői posztot, hogy két éven belül bajnoknak kell lennünk. Az első szezonban ezüstérmesek lettünk, a másodikban valóban aranyérmes lett a csapat, de már nem az én irányításommal. Az első négy meccs, 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség után kirúgtak.
Akkor mondhatjuk, hogy a '60-as évek vége óta nincs újpesti arany Nagy László nélkül. Jelenleg kedvenc klubja közelebb van a másodosztályhoz, mint a bajnoki címhez. Követi a csapat életét?
Természetesen, minden találkozójukat megnézem. Amíg lehetett addig a helyszínen, mostanában a tv előtt. Az Újpest FC tett egy gesztust a régi játékosoknak. Megcsinálták a legendák szektorát, ahonnan nézhetjük a meccseket, és még vendéget is vihetünk. Ez egy jó kezdeményezés. De a csapatnál is kellenének a változások, mielőtt nagyobb baj lenne.
Mint a klubhoz ezer szállal kötődőnek nyilván van elképzelése ezekről.
Leginkább a tulajdonviszonyokat kellene rendbe tenni. Ki a tulajdonos és ő mit akar? Tudja, hogy mire kötelezi egy ilyen nagy múltú klub irányítása? Ezzel szorosan összefüggnek az anyagi lehetőségek. Ha van pénzed, vehetsz jó játékosokat.
Mikor lesz jó csapatod? Ha jó futballistáid vannak.
Ez ilyen egyszerű. Amit a tulajdonos beletesz a csapatba, az kevés ahhoz, hogy jó játékosokat lehessen igazolni. Ám itt van a „de"'. Nagyon kevés csapat van nálunk, mely kimagaslóan sok pénzzel rendelkezik. 3-4 maximum. A többiek kb. ugyanekkora összegből gazdálkodnak, de azt mindenki láthatja, hogy játékosok mennek-igyekeznek.
Azt csinálják, amit a legutolsó meccsén, az MTK ellen végre az újpestiek is csináltak. Mit mondott az új edző, Oenning? A játékosok bemutatták, hogy tudnak futballozni. Miért nem tudják minden mérkőzésen bemutatni ezt? Nem lehet mindig úgy kimenni, hogy én mindent beleadok, mindent alárendelek az eredménynek, a játéknak? Mert ha ez utóbbi történik, akkor a közönség is elfogad egy-két gyengébb mérkőzést.
De amíg a szurkolók azt látják, hogy nem feszülnek meg a játékosok, ilyen a játék, és a tulajdonos sem akar többet áldozni, addig mindenki kritikát kap, és ezt el kell fogadnia.
Nekünk, akik ott futballoztunk az lenne a legjobb, ha mindig a bajnoki címért küzdene a csapat és a Ferencvárossal egy szinten lenne. Ahogy ez évtizedeken keresztül volt.
Erre azt szokták mondani, hogy ma annyira más minden, mintha ez egy másik sport lenne.
Ezt nem is vitatom. Ma minden labdáért meg kell küzdeni. A mi időnkben nem volt ennyire ember-ember elleni a küzdelem.
Most még le sem kezelted a labdát és már ütnek. Nálunk nem kellett minden centiméterért harcolni. Akkor még volt idő felnézni, mielőtt megjátszottad a labdát.
Persze nekünk is gyorsnak kellett lennünk, stopper már akkor is létezett. És a technika is nagyon fontos volt.
Ezeket a tulajdonságokat, amikről beszél nem lehet megtanítani a magyar gyerekeknek? Nem lenne jobb, ha egy magyar csapatban, nevezetesen pl. az Újpestben magyar játékosok fociznának, akik tudják, hogy mit jelent ennek az együttesnek a mezét felvenni?
Nyilván az lenne a legjobb, ha magyar játékosok játszanának. Régen ez a rendszer működött. Voltak serdülő csapatok, három ifi gárda, egy tartalék, és mindezek felett a felnőtt. A fiatalokat folyamatosan lehetett beépíteni, kettőt-hármat egyszerre. Előbb 20 percet adva nekik, aztán egy félidőt, majd teljes mérkőzést. Igen ám, de most hiába mondjuk, hogy van utánpótlás, abból nagyon kevés játékos jön ki. Itt, Újpesten is el van hibázva az utánpótlás-nevelés. Miért kell korosztályos csapatot működtetni az Újpest FC-nek és az Újpesti TE-nek is?
Talán két éve ez a két gárda egymás ellen játszott. Egyesíteni kellene az erőket. Ez a tehetségek és az anyagi támogatás szempontjából is előnyösebb lenne. Ehelyett vesszük a külföldieket.
Valószínűleg a vezetők, edzők úgy látják, hogy a szlovák, a horvát, vagy bármilyen bajnokság másodosztályában jobbak vannak a hazaiaknál. Elkeserítő, de lehet, hogy ez nem véletlen. Azt szoktam mondani, hogy ma a szülők jobban szeretnék, hogy a gyerekük focista legyen, mint a gyerek.
Egy Bene Feri éjjel-nappal edzett, hogy folyamatosan fejlődjön. Vagy egy mai példát véve: Cristiano Ronaldót, az edzője, Ferguson hazazavarta pihenni, ő meg elment a salakosra még edzeni. Úgy érezte szüksége van további munkára.
Akkor mégis a külföldi játékosok jelentik a megoldást?
A Ferencváros sikerei jelzik, hogy csak külföldiekkel lehet ezt a szintet elérni. Annak ellenére, hogy én úgy érzem, hogy sok a külföldi játékos nálunk. De még az FTC sem tud olyan futballistákat venni, hogy olyan szintre jusson napjainkban, hogy Európa legjobbjaival felvegye a versenyt. Ahogy – talán nem tűnik szerénytelenségnek – az Újpest megtette annak idején.
Ez a múlt, de mi az Újpest jelene, közeli és távoli jövője?
Ha így marad minden, és nem fog az UTE és az UFC közös nevezőre kerülni, ha nem fogják megfelelő játékosokkal megerősíteni ezt a keretet, megfelelő összegből, ha nem normalizálódik a helyzet, akkor egy jó ideig nem lesz ismét nagy csapat az Újpest.
Ha most pénteken legyőzi a csapat a Diósgyőrt, akkor levegőhöz jut, és talán idén már nem kerül szóba vele kapcsolatban a kiesés. De ahhoz, hogy ismét komoly tényező legyen Magyarországon és ismét kiléphessen a nemzetközi porondra, ahhoz megfelelő tulajdonosi háttér kell, és rendezni kell a viszonyt a kerülettel is, mert az sem megfelelő. Ne értsen félre, nekem semmi bajom Duchâtelet úrral.
Ő egy olyan pillanatban segített a klubon, amikor az nagyon nagy bajban volt. Ha relatíve kis pénzzel, de finanszírozza a csapatot. Mindegy, hogy ő vagy más kezében van a klub, de ha az adott tulajdonost csak az érdekli, hogy mennyit tud keresni egy-egy játékos eladásából, akkor ne várjuk, hogy ismét csúcsközelbe kerül a csapat. Ha marad ez a lakásbiznisz-stílus, ez az adok-veszek, akkor marad a középszer és marad a bentmaradásért vívott harc. Vajon elmesélték a focistáknak, hogy ez a klub milyen múlttal, milyen eredményekkel rendelkezik? Ide ne azért jöjjenek a focisták, hogy itt szórakozgassanak, hogy felvegyék a fizetésüket!
Hogyan viseli ezeket a hónapokat, amikor a világjárvány miatt egészen megváltozott valamennyiünk élete?
Hónapok óta ritkán mozdulok ki itthonról. A feleségem az egészségügyben dolgozik és mielőtt beoltották folyamatosan rettegett attól, hogy hazahozza nekem a vírust.
Én veszélyeztetett vagyok, a szívműtétem miatt. De én abból soha nem csináltam nagy ügyet. Mikor annak idején műtöttek kértem, úgy időzítsék, hogy az edzéseket ne húzza keresztbe. Ilyen voltam.
Ma sem tudok a fenekemen megülni, de most egy kicsit mégis lassítottam. Szegény Sóvári Kálmán – Isten nyugosztalja! – temetésére sem tudtam elmenni szerdán. A gyerekeket-unokákat alig látom, ha jönnek is csak a kerítéstől kiabálnak be, hogy szervusz nagyapa. De a tv-ben ki nem hagyom a meccseket. Múlt szombaton is háromnegyed háromkor ültem le a fotelbe és 10-ig fel sem keltem onnan.
Magyar vagy külföldi mérkőzéseket néz?
Is-is. A magyarokkal kezdem. Aztán átkapcsolok külföldire, de előbb-utóbb visszatérek. Bár néha bosszankodom: Jézusmária, hát ez átesik a labdán! De hát mégis ebben a közegben nőttem fel, kíváncsi vagyok, mi történik itt.