Vágólapra másolva!
A magyar bajnok, magyar és szlovén kupagyőztes Asmir Suljic a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő DVTK-ban folytatja pályafutását. A bosnyák és magyar állampolgársággal is rendelkező, az előkészítésben jeleskedő szélső az NB I-ben 108 bajnokin 9 gólt lőtt, és 35 gólpasszal szolgálta ki a társakat.

A DVTK Medicalban pénteken elvégezték az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat, majd Asmir Suljic aláírta a szerződését – adta hírül a dvtk.eu. Suljic 2013 őszén került Újpest, ahol rögtön az első évben Magyar Kupát nyert és a Szuperkupát is a magasba emelhette. Három éve játszott a magyar fővárosban alapemberként, ördöngös cselei miatt a közönség is imádta, amikor Videoton kivásárolta élő szerződéséből. A döntés olyan szempontból jól sikerült, hogy a második évben bajnoki ezüstérmet szerzett,

egy év múlva pedig bajnoki címet ünnepelt. Emellett 2017-ben magyar állampolgár lett, majd 108 magyar bajnokin lőtt 9 góllal és 35 gólpasszal a háta mögött Szlovéniába igazolt,

és az Olimpija Ljubljana színeiben újabb kupát nyert. Egy év múlva újra váltott, de a Zagłębia Lubin csapatában nem tudott gyökeret ereszteni, ezért szerződést bontott, és az előző ősszel már Izraelben szerepelt, onnan tért vissza Magyarországra.

Asmir Suljic Diósgyőrbe igazolt Forrás: dvtk.eu

és remek eredményekhez, bajnoki és kupasikerekhez segítette korábbi klubjait - mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Meccs közben szó szerint magára vonzza az ellenfél védőit, és kiváló ütemben passzol, ezzel is támogatva a támadások befejezését. Technikás, nagyon nehéz tőle megszerezni a labdát. Elsősorban nem a góljaival, hanem a gólpasszaival hívja fel magára a figyelmet."

„Amióta eligazoltam Magyarországról, mindig benne volt a levegőben, hogy egyszer visszatérek. Élő szerződéssel rendelkeztem Izraelben, de

amióta megkeresett a DVTK, csak azon járt az eszem, hogyan tudnék klubot váltani. Köszönöm ezt a lehetőséget, készen állok a harcra

- mondta Asmir Suljic. - Rengeteg emlék köt a DVTK-hoz, elsősorban a régi stadionhoz. Mindig azt mondtam, Magyarország legőrültebb szurkolói járnak Diósgyőrben meccsre, és persze a teltházas kupadöntőt sem fogom soha elfelejteni, tíz-tízezer néző mindkét oldalon, fantasztikus hangulat a Puskás Ferenc Stadionban. Mostantól együtt gyűjtjük az emlékeket, és bízom benne, pályafutásom befejezése után lesz mit felidézni. Korábbi klubjaimban rendre bajnoki címért, kupáért küzdöttem, most tavasszal is a lehető legjobb helyen kell végezni, és akkor jövőre magasabb célokat tűzhetünk ki magunk elé."