Vágólapra másolva!
Vasárnap este a Premier League 8. fordulójának rangadóján a bajnoki címvédő Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a Manchester City csapatával az Etihad Stadionban.

A legutóbbi két szezonban ez a két csapat végzett a tabella élén: tavaly a City, idén pedig a Liverpool lett a bajnok. A két csapat 1896. január 1. óta 183 alkalommal találkozott egymással, a Premier League-ben 1992 óta 16 döntetlen, húsz liverpooli és tíz manchesteri siker a mérlegük. Legutóbb július elején játszottak, akkor is Manchesterben, és a házigazdák 4-0-ra megnyerték a rangadót, amely azonban már tét nélküli volt, mert addigra biztossá vált a Mersey-partiak bajnoki címe.

A címvédő Liverpool hét meccs után ismét a tabella éléről várhatta a meccset, bár Jürgen Klopp csapata szokatlan módon a második legtöbb gólt kapta a mezőnyben (15), és alig egy hónappal ezelőtt a legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Premier League megalakulása óta (7-2 az Aston Villa otthonában). Josep Guardiola Manchester Cityjének mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy "látótávolságban" maradjon a bajnoki címért zajló versenyfutásban.

Klopp és Guardiola csapatai mindig élvezetes meccseket játszanak egymással Forrás: AFP/Dave Thompson

Ez volt a 20. mérkőzés, hogy a világ két legjobb edzője összecsapatott. Az eddigi 19 meccsből Jürgen Klopp 9-szer nyert, két döntetlen született, míg 8-szor Pep Guardiola kerekedett felül, így a német szakember azon kevesek közé tartozik, akiknek pozitív a mérlege a katalán trénerrel szemben.

A mérkőzés elején a bajnoki címvédő Liverpool agresszív, egészpályás letámadással kezdett, a kapuja elé szögezte a Manchester Cityt, és a 13. percben meg is szerezte a vezetést. Sadio Mané egy testcsellel otthagyta Kyle Walkert, az angol válogatott védő pedig felvágta a szenegáli támadót, Craig Pawson játékvezető pedig tizenegyest ítélt. A labda mögé az egyiptomi Mohamed Szalah állt oda, és félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt.

Szalah az idei szezonban első nyolc meccsén nyolc gólt lőtt, csakúgy mint Fernando Torres a 2009/10-es szezonban vagy Robbie Fowler az 1995/96-os idényben. Ennél jobban liverpooli csatár még sosem kezdte a bajnokságot.

A folytatásban támadásban maradt a Liverpool, míg a Manchester City nem találta a káték ritmusát. A 25. percben Guardiola csapata így is kialakított egy ziccert, de Raheem Sterling közeli lövését Alisson védeni tudta.

Hat perccel később azonban már tehetetlen volt a brazil kapus.

A honfitársa, Gabriel Jesus hozta helyzetbe magát egy parádés labdaátvétellel, majd 10 méterrel a jobb alsó sarokba pöckölt.

A 39. percben tizenegyest reklamáltak a Manchester City játékosai. A gólpasszt jegyző Kevin De Bruyne jobboldali beadása levágódott Joe Gomez kezéről,

a játékvezető elsőre szögletet ítélt, de jelezték neki, hogy érdemes lenne visszanéznie az esetet, amit meg is tett, majd büntetőt ítélt a hazai csapatnak.

A ítéletet az előző szezon legjobb játékosának megválasztott belga karmester hajtotta végre, de a lövése elkerülte a jobb alsó sarkot.

A félidő utolsó percében a Liverpool újra megszerezhette volna a vezetést. A jobboldalon felfutó Trent Alexander-Arnold közeli lövését Éderson védte bravúrral, az pedig még nagyobb bravúr volt, hogy a kipattanót is meg tudta szerezni az érkező Digo Jota elől.

Kevin De Bruyne ezúttal is a City egyik legjobbja volt Forrás: AFP/Shaun Botterill

A második félidő remekül kezdődött, mindkét oldalon voltak lehetőségek. A 63. percben Jürgen Klopp változtatni készült, ugyanis Alexander-Arnold megsérült, a helyére a 34 éves James Milner érkezett, aki a 750. mérkőzését játszotta a Premier League-ben.

A folytatásban a Manchester City átvette a mérkőzés irányítását, a Liverpool pedig inkább a biztonságra helyezte a hangsúlyt, de túl sokat egyik csapat sem kockáztatott, így az eredmény már nem változott.

Ezzel a döntetlennel a Liverpool lecsúszott a tabella harmadik helyére, a City pedig egy helyet előrelépve a 11. helyen áll.

A másik vasárnap délutáni mérkőzésen a Leicester City 1-0-ra verte a vendég Wolverhamptont, ezzel Brendan Rodgers csapata a tabella élére ugrott.

A meccs egyetlen gólját Jamie Vardy szerezte a 15. percben tizenegyesből. A Leicester a 39. percben ismét büntetőhöz jutott, de azt kihagyta a válogatott csatár. Érdekesség, hogy a Leicester City nyolc mérkőzés után már nyolc tizenegyest lőhetett a Premier League idei szezonjában.

Nyolc forduló után a Leicester hat győzelemmel és két vereséggel, 18 megszerzett ponttal vezeti a bajnokságot, ez a 136 éves fennállása legjobb szezonkezdete.

Premier League, 8. forduló:
Manchester City-Liverpool 1-1 (1-1)
Leicester City-Wolverhampton Wanderers 1-0 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista