Vágólapra másolva!
A MOL Magyar Kupa főtáblájának első fordulójából hét mérkőzés maradt el, közülük hatot szerdán délután játszottak le. Az élvonalbeli csapatok közül az Újpest és a Diósgyőr volt érdekelt, és mindkét együttes továbbjutott.

A koronavírus-járvány a MOL Magyar Kupa forgatókönyvét is átírta, a főtábla első fordulójából hét mérkőzést nem lehetett lejátszani a csapatoknál történt megbetegedések miatt.

A Diósgyőr a Balassagyarmat vendége volt, és már a 6. percben megszerezte a vezetést az NB III-as csapat ellen: bal oldali bedobás után Ivanovski visszatette a labdát az alapvonal közeléből, és Gheorghe Grozav nagy erővel kilőtte a hosszú felső sarkot.

A második félidő 53. percében egyenlíthetett volna a hazai együttes Polgár hibája után, de a játékvezető szabálytalanságot látott Kicsi gólja előtt, így maradt a miskolci előny.

A DVTK a 70. percben növelte az előnyét: Molnár jobb oldali szöglete után Polgár a rövid oldalon megcsúsztatta a labdát, majd a gólvonal előtt a tömegből Hegedűs János juttatta a hálóba.

A folytatásban még mindkét oldalon volt egy-egy kapufa, újabb gól azonban már nem esett, így 2-0-s sikerrel jutott tovább a Diósgyőr.

Az Újpest is egygólos előnyt szerzett az első játékrészben, méghozzá Antonio Perosevic 29. percben szerzett találatával az Iváncsa ellen. A második játékrészben a fővárosi csapat még háromszor betalált az NB III-as riválisa ellen - Giorgi Beridze kétszer, Szakály Péter egyszer volt eredményes -, így magabiztosan, 4-0-s sikerrel jutott a következő körbe.

Magyar Kupa, 6. forduló
Iváncsa KSE (NB III)–Újpest FC (NB I) 0–4
Balassagyarmati VSE (NB III)–Diósgyőri VTK (NB I) 0–2
Tiszafüredi VSE (NB III)–Putnok FC (NB III) 3–2
Lőrinci VSC (Heves I.)–Nyíregyháza Spartacus (NB II) 0–7
VLS Veszprém (NB III, Nyugati csoport)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 0–5
Szeghalmi FC (Békés I.)–Szolnoki MÁV FC (NB II) 0–10

A Puskás Akadémia szombaton pótolja a Toponár elleni összecsapását, ez lesz a forduló utolsó találkozója, ezt követően tartják meg a következő forduló sorsolását.