Vágólapra másolva!
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a korábbi játékosát, Gareth Bale-t, és a spanyol válogatott szélső védőt, Sergio Reguilónt a Real Madridtól.

A walesi támadó egyelőre csak kölcsönbe került a Tottenhamhez,

a londoni csapatot egy évig erősíti majd. Sajtóértesülések szerint 20 millió fontjába került a játékos a Spusrnek, ennek az összegnek egy részét a futballista magas fizetésének átvállalása teszi ki.

A 31 éves Bale – akit Londonba érkezését követően ujjongó szurkolók fogadtak a Tottenham edzőközpontjánál pénteken –régóta távozni akart már a spanyol klubtól, ahol Zinédine Zidane vezetőedző jó ideje mellőzte. A madridiak 2013-ban - akkor világcsúcsot jelentő - 100,8 millió euróért igazolták le a Tottenhamtől Bale-t, akinek 2022 júniusának végén jár le a szerződése.

Bale mellett és a spanyol válogatott szélső védő, Sergio Reguilón leigazolását is bejelentette a londoni klub.

Az egyszeres spanyol válogatott védőt – aki az előző szezont az El-győztes Sevillában töltötte kölcsönben – 30 millió euróért szerezte meg a Tottenham, de a Real Madrid 45 millió euróért visszavásárolhatja a játékost.