Vágólapra másolva!
1988. június. 25-én, napra pontosan 31 évvel ezelőtt a holland labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott Szovjetunió felett a németországi Európa-bajnokság döntőjében, ezzel megnyerte fennállása első és máig egyetlen trófeáját. Az Oranje Ruud Gullit góljával szerzett vezetést az első félidőben, az 54. percben pedig Marco Van Basten biztosította be a hollandok győzelmét minden idők legnagyobb Eb-döntőben lőtt góljával.

Marco Van Basten 1988-ban megkapta a France Football Aranylabdáját, majd 1989-ben és 1992-ben is neki ítélték a díjat. Johan Cruyff és Michel Platini után ő lett a harmadik háromszoros aranylabdás.

Ruud Gullit és Marco Van Basten vezette győzelemre a hollandokat az 1988-as Eb-n Forrás: uefa.com

Marco Van Basten az Ajaxal és az AC Milannal is három bajnoki címet nyert. Az amszterdami csapattal 1987-ben KEK-döntőt nyert, a milánói együttessel 1989-ben és 1990-ben is elhódította a Bajnokok Ligája trófeát. A karrierjét jelentősen visszavetették térd- és bokasérülései, amelyek véget is vetettek a pályafutásának. 1993 és 1995 között egyáltalán nem lépett pályára, viszonylag fiatalon, 31 évesen vonult vissza 1995-ben.