A Hertha BSC az elmúlt fordulóban gólnélküli döntetlent játszott a sereghajtó Hannover ellen, így Dárdai Pál csapata öt vesztes meccs után szerzett újra pontot. A BL-indulásért küzdő, Európa-liga elődöntőbe jutott Frankfurt otthonában sem a berlini együttes volt az esélyes, ennek ellenére az első félidőben nem igazán tudott mit kezdeni az Eintracht a riválisával, így nem volt meglepő, hogy nem esett gól.
A második félidő is kiegyenlített játékot hozott, kevés lehetőséggel,
majd a 80. percben a játékvezető kiállította a berlini Lukas Kluntert, de ezzel sem tudott élni a papíron esélyesebb Frankfurt.
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig már a 19. percben megszerezte hazai pályán a vezetést Timo Werner góljával, amelyet a félidő végéig meg is tartott az ágyékműtéte óta lábadozó Sallai Roland nélküli Freiburg ellen. A második játékrészben nem adta fel a Freiburg, a 66. percben Vincenzo Grifo trükkös szabadrúgásával egyenlíteni is tudott. Itt azonban még nem volt vége a meccsnek,
a 78. percben Emil Forsberg büntetőből döntötte el a lipcseik javára a meccset. A sikerrel biztos BL-résztvevők Gulácsiék.
A Borussia Dortmund hiába szerzett vezetést Mario Götze találatával a 14. percben, nem sokkal később már a Schalke együttesénél volt az előny: előbb Daniel Caligiuri büntetőből egyenlített, majd Salif Sané fejese után a 28. percben már a gelsenkircheni klub örülhetett. A második félidő pedig rémálommá vált a BVB számára,
Marco Reus és Marius Wolf a kiállítás sorsára jutott, a két piros lap között pedig Caligiuri tudott újra eredményes lenni a 62. percben.
A hazai együttes Axel Witsel révén még szépített kettős emberhátrányban, de Breel Embolo a 86. percben végleg lezárta a meccset.
A korábbi ferencvárosi edző, Thomas Doll által irányított hannoveri együttes sorozatban nyolc elveszített találkozó után az előző hétvégén gól nélküli döntetlent játszott a Dárdai Pál vezette Hertha vendégeként, ezúttal pedig hazai pályán
legyőzte 1-0-ra a Mainz együttesét, így maradt még esélye a bennmaradásra.
A kiesés elől menekülő Stuttgart egygólos mérkőzésen nyert otthon a Bajnokok Ligája-indulásért harcoló Borussia Mönchengladbach ellen. Az osztályozót érő helyen álló sváb együttes így hat pontra növelte előnyét a már kieső pozícióban lévő Nürnberggel és a sereghajtó Hannoverrel szemben.
Bundesliga, 31. forduló:
Borussia Dortmund-Schalke 04 2-4 (1-2)
Fortuna Düsseldorf-Werder Bremen 4-1 (2-1)
Eintracht Frankfurt-Hertha BSC 0-0
Hannover 96-FSV Mainz 05 1-0 (0-0)
RB Leipzig-SC Freiburg 2-1 (1-0)
VfB Stuttgart-Borussia Mönchengladbach 1-0 (0-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 33 | 27 | 0 | 6 | 87-23 | 64 | 87 | GY D D GY GY |
2. | Bayern München | 33 | 23 | 7 | 3 | 92-41 | 51 | 72 | GY GY GY V GY |
3. | VfB Stuttgart | 33 | 22 | 7 | 4 | 74-39 | 35 | 70 | GY V D GY GY |
4. | RB Leipzig | 33 | 19 | 7 | 7 | 75-37 | 38 | 64 | GY GY GY D D |
5. | Borussia Dortmund | 33 | 17 | 7 | 9 | 64-43 | 21 | 60 | GY D V GY V |
6. | Eintracht Frankfurt | 33 | 11 | 9 | 13 | 49-48 | 1 | 46 | V GY V V D |
7. | Hoffenheim | 33 | 12 | 14 | 7 | 62-64 | -2 | 43 | V GY V D GY |
8. | Freiburg | 33 | 11 | 13 | 9 | 44-56 | -12 | 42 | GY D V D D |
9. | Werder Bremen | 33 | 10 | 14 | 9 | 44-53 | -9 | 39 | V GY GY D D |
10. | FC Heidenheim | 33 | 9 | 12 | 12 | 46-54 | -8 | 39 | D V GY D D |