Vágólapra másolva!
Az idény végén távozik a francia Olympique Lyon vezetőedzője, Bruno Genesio, aki 2015 óta irányítja a labdarúgócsapatot.

Az 52 éves lyoni születésű szakember szombaton sajtótájékoztatón számolt be döntéséről, amelyet elmondása szerint

kora reggel a klub elnökével, majd a játékosokkal is közölt.

Bruno Genesio távozik Lyonból Forrás: AFP/Jeff Pachoud

A Lyon péntek este 2-1-re kikapott a Nantes vendégeként, így

minden sorozatot figyelembe véve sorozatban harmadszor szenvedett vereséget,

a Francia Kupa elődöntőjében ugyanis a Rennes búcsúztatta, a Ligue 1-ben pedig az előző körben a Dijon verte meg.

A Lyon a mostani szezonban a nyolcaddöntőig jutott a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban pedig a harmadik, még éppen BL-szereplést érő helyet foglalja el hat fordulóval a zárás előtt.