Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában az éllovas Juventus 2-2-es döntetlent játszott az Atalanta vendégeként. A Bolognában futballozó Nagy Ádám kilencven percet kapott a Lazio ellen 2-0-ra elvesztett mérkőzésen, csapata pedig továbbra is kieső helyen áll a bajnokságban.

A találkozó előtt Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője elárulta, hogy Cristiano Ronaldót pihentetni fogja az Atalanta ellen. Úgy tűnt, ebből nem lesz komoly baj, ugyanis az éllovas már a második percben megszerezte a vezetést egy megpattanó góllal.

Azonban az Atalanta nem jött zavarba a bekapott góltól, és a kolumbiai Duván Zapata védhetetlen lövésével a 24. percben egyenlített.

A második félidő rosszul indult az Zebráknak. Az 53. percben az uruguayi Rodrigo Bentancur megkapta a második sárga lapját, így emberhátrányba került a Juventus. Két perccel később Wojciech Szczesny védett ziccert, de a szögletre ismét Zapata érkezett, és közelről a hálóba fejelt.

A szenvedést látva Allegri sem habozott, a 65. percben pályára küldte Cristiano Ronaldót, akinek negyedóra sem kellett ahhoz, hogy kiegyenlítsen. A 78. percben Miralem Pjanic szögletét Mario Mandzukic fejelte le a kapu előterébe, majd érkezett az ötszörös aranylabdás, aki közelről a hálóba csúsztatott.

Az éllovas a hosszabbításban kis híján megnyerte a mérkőzést. A 91. percben egy csúsztatás után Leonardo Bonucci közelről a hálóba belsőzött, de a Juventus védője szabad szemmel is jól láthatóan lesen tartózkodott, így nem is reklamált az érvénytelenített gól miatt.

Cristiano Ronald volt a Juventus megmentője Forrás: AFP/Marco Bertorello

A 29-szeres magyar válogatott Nagy Ádám ezúttal is a Bologna kezdőjében kapott helyett, csapata azonban hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Laziotól, és továbbra is a tabella 18. kieső helyén áll, utolsó győzelmét továbbra is szeptember 30-án ünnepelhette.

A forduló szenzációját a Sampdoria 36 életévében járó támadója, Fabio Quagliarella szolgáltatta, aki a Chievo ellen sorozatban nyolcadik mérkőzésén szerzett gólt a Serie A-ban. Erre legutóbbi Christian Vieri volt képes még 2002-ben.

Seria A, 18. forduló
Atalanta–Juventus 2–2 (1-0)
Bologna–Lazio 0–2 (0-1)
Cagliari–Genoa 1–0 (1-0)
Fiorentina–Parma 0–1 (0-1)
Sampdoria–Chievo 2–0 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 38 21 11 6 72-42 30 69
GY
GY
GY
GY
V
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 38 17 12 9 61-46 15 60
V
GY
D
GY
GY
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista