Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában Szalai Ádám góllal vette ki a részét a Hoffenheim Hamburg felett aratott kétgólos győzelméből, míg a Dárdai Pál vezette Hertha BSC fordítani tudott a sereghajtó Köln ellen, és megszerezte 1000. hazai Bundesliga-gólját.

A Bajnokok Ligája indulásért harcban álló Hoffenheim a 18. percben szerezte meg a vezetést Serge Gnabry találatával.

Nyolc perccel később egy tökéletesen kijátszott támadás végén Szalai Ádám növelte csapata előnyét.

A 32. percben a magyar válogatott csatár 25 méterről bombázott kapura, azonban a labda megpattant egy hamburgi védőn, így pár centivel elkerülte a kaput. Hét perccel később ismét gólt lőhetett volna Szalai. Egy kipattanó csapott le, majd éles szögből lőtt, de balszerencséjére a keresztlécet találta el.

A második félidő legelején lezárhatta volna a meccset a Hoffenheim. Pavel Kaderabek került helyzetbe, de éles szögből a rövid kapufát találta telibe. A folytatásban már nem született több gól.

Szalai Ádám végigjátszotta a mérkőzést, csapata pedig ezzel a győzelemmel az ötödik helyen áll a Bundesligában.

A Dárdai Pál vezette Hertha BSC sokáig nem találta a ritmust a sereghajtó Köln ellen. A 29. percben egy kapuskirúgás után Jhon Cordoba megcsúsztatott labdájával Leonardo Bittencourt lépett ki ziccerben, és Rune Jarstein lába között a hálóba lőtt (0-1).

A fordulás után szinte azonnal fordítottak a berliniek.

A 49. percben Marvin Plattenhardt baloldali beadását rossz helyre fejelték a vendégek, a hosszú oldalon érkező Davie Selke pedig egy pattanás után, hét méterről a kapuba bombázott (1-1).

Négy perc múlva ismét ugyanazok voltak a főszereplők. Plattenhardt elviharzott a szélen, majd a középre lőtt labdáját Selke belsőzte öt méterről a kapuba (2-1).

Nem mellesleg ez volt a Hertha BSC 1000. hazai gólja a Bundesliga történetében.

Dárdai Pál csapata ezzel a győzelemmel a tabella 9. helyére jött fel, míg a sereghajtó Köln hátránya hat pont az osztályozós 16. helyen álló Mainz mögött.

Bundesliga, 30.forduló:
Hertha BSC-1. FC Köln 2-1 (0-1)
1899 Hoffenheim-Hamburger SV 2-0 (2-0)
Bayer Leverkusen-Eintracht Frankfurt 4-1 (1-1)
VfB Stuttgart-Hannover 96 1-1 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 34 28 0 6 89-24 65 90
D
D
GY
GY
GY
2.
VfB Stuttgart 34 23 7 4 78-39 39 73
V
D
GY
GY
GY
3.
Bayern München 34 23 8 3 94-45 49 72
GY
GY
V
GY
V
4.
RB Leipzig 34 19 7 8 77-39 38 65
GY
GY
D
D
D
5.
Borussia Dortmund 34 18 7 9 68-43 25 63
D
V
GY
V
GY
6.
Eintracht Frankfurt 34 11 9 14 51-50 1 47
GY
V
V
D
D
7.
Hoffenheim 34 13 14 7 66-66 0 46
GY
V
D
GY
GY
8.
Freiburg 34 11 14 9 45-58 -13 42
D
V
D
D
V
9.
Werder Bremen 34 11 14 9 48-54 -6 42
GY
GY
D
D
GY
10.
FC Heidenheim 34 10 12 12 50-55 -5 42
V
GY
D
D
GY
Teljes lista