Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC 1-0-ra kikapott a Schalke vendégeként, Gelsenkirchenben. Míg a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim Augsburgban győzött 2-0-ra, és november óta először tudott idegenbeli meccset nyerni a Bundesligában.

A Herthának volt egy jubilánsa is. A német válogatottal Konföderációs Kupa-győztes Marvin Plattenhardt 100. Bundesliga-mérkőzését játszotta Dárdai Pál csapatában.

A berliniek a 14. percben megszerezhették volna a vezetést.

A Niklas Stark került helyzetbe, de a Schalke kapusa, Ralf Fahrmann bravúrral hárította a középhátvéd fejesét. A 32. percben újabb ígéretes Hertha lehetőség maradt ki. A csapatkapitány Peter Pekarik jobbról kanyarintott középre, az érkező Salomon Kalou azonban hat méterről jócskán mellé csúsztatott.

A 37. percben a Schalke az első zicceréből megszerezte a vezetést.

Daniel Caligiuri jobbról belőtt labdáját Franco Di Santo továbbpöckölte a lendületből érkező Marko Pjacának, aki hat méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

A gelsenkircheni csapatnak ez volt zsinórban a 22. mérkőzése, amikor gólt tudott szerezni.

A fordulás után a Hertha veszélyeztetett először. Az elefántcsontparti Salomon Kalou tekert kapura 18 méterről, de fél méterrel célt tévesztett, így labda elkerülte a bal felső sarkot.

Az 59. percben szabadrúgás után volt veszélyes a Hertha.

Egy jobbról belőtt labdára a holland Karim Rekik érkezett, és nyolc méterről a kapu fölé fejelt. Egy perccel később az osztrák Valentino Lazaro távolról tesztelte a Schalke kapusát, Fahrmann vetődve hárította a 25 méterről leadott bombát.

A svájci Breel Embolo és a holland Karim Rekik párharca Forrás: AFP/Sascha Schuermann

A 65. percben egy formás berlini támadás végén Fabian Lustenberger érkezett egy visszagurított labdára, de 18 méterről nem találta el a gelsenkircheni csapat kapuját. Pár pillanattal később Peter Pekarik 21 méterről már kaput talált, de Fahrmann magabiztosan fogta a bal alsó sarokba tartó lövést.

A 75. percben ismét egyenlíthetett volna a Hertha.

Egy baloldali szöglet után Niklas Stark fejelhetett öt méterről kapura, azonban a labda Fahrmann kezében landolt.

Az utolsó percekben a Hertha mindent feltett egy lapra, de nem tudta megszerezni az egyenlítő gólt. Dárdai Pál csapata az idei szezonban nyújtott egyik legjobb produkciójával rukkolt elő, de nem tudta megismételni a Bayern München elleni bravúros pontszerzést.

A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim kétgólos győzelmet aratott Augsburgban, és november óta először tudott idegenbeli meccset nyerni a Bundesligában.

Szalai Ádám csapata idegenben aratott győzelmet Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Uwe Anspach

Az első találatot szerző Andrej Kramaric zsinórban ötödik mérkőzésén volt eredményes, ezeken hat gól ért el a horvát csatár. Szalai a kispadon kezdte a mérkőzést, Julian Nagelsmann vezetőedző a 73. percben szavazott bizalmat a magyar válogatott támadónak, aki így győztes csapat tagja lehetett. Győzelmével a Hoffenheim a tabella 7. helyére jött fel.

Bundesliga, 25. forduló
Schalke 04-Hertha BSC 1-0 (1-0)
Augsburg-Hoffenheim 0-2 (0-1)
Eintracht Frankfurt-Hannover 1-0 (1-0)
Hamburger SV-Mainz 0-0
Wolfsburg-Bayer Leverkusen 1-2 (0-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 34 28 0 6 89-24 65 90
D
D
GY
GY
GY
2.
VfB Stuttgart 34 23 7 4 78-39 39 73
V
D
GY
GY
GY
3.
Bayern München 34 23 8 3 94-45 49 72
GY
GY
V
GY
V
4.
RB Leipzig 34 19 7 8 77-39 38 65
GY
GY
D
D
D
5.
Borussia Dortmund 34 18 7 9 68-43 25 63
D
V
GY
V
GY
6.
Eintracht Frankfurt 34 11 9 14 51-50 1 47
GY
V
V
D
D
7.
Hoffenheim 34 13 14 7 66-66 0 46
GY
V
D
GY
GY
8.
Freiburg 34 11 14 9 45-58 -13 42
D
V
D
D
V
9.
Werder Bremen 34 11 14 9 48-54 -6 42
GY
GY
D
D
GY
10.
FC Heidenheim 34 10 12 12 50-55 -5 42
V
GY
D
D
GY
Teljes lista