Vágólapra másolva!
Ahogy azt megírtuk, az Európa Liga csoportkör 3. fordulójában az Everton a Goodison Parkban szenvedett 2-1-es vereséget a Lyontól. A találkozó Bertrand Traoré sarkazós góljáról is emlékezetes maradhatna, azonban a show-t egy liverpooli szurkoló vitte el, aki úgy inzultálta a franciák kapusát, hogy közben a kisfiát a karjában tartotta.

A 64. percben az Everton walesi csapatkapitánya, Ashley Williams alattomos módon kilökte a pályáról a Lyon kapusát, Anthony Lopest, aki egy könnyűnek tűnő, magasban szálló labdát szeretett volna lehúzni.

Az esetet követően óriási tumultus alakult ki az alapvonalon túl,

az Everton és a Lyon játékosai közel kerültek a lelátóhoz. Ezt kihasználva egy gyermekét a kezében tartó liverpooli szurkoló megtaszajtotta a francia csapat kapusát.

Az Everton a hivatalos honlapján jelezte, hogy a videofelvétel alapján beazonosította az elkövetőt, akit azonnali hatállyal kitiltottak a Goodison Parkból, valamint hivatalos panaszt nyújtott be ellene a helyi rendőrségen.

„Nem nagy dolog, megtörtént, és kész.

Nem hiszem, hogy az angol szurkolói kultúra része egy vendégjátékos megütése. Örülök, hogy mindezek ellenére meg tudtuk nyerni a meccset" – mondta a találkozó Anthony Lopes, az Olympique Lyon portugál kapusa.