Vágólapra másolva!
Sérülés miatt nem számíthat a francia válogatott Olivier Giroud játékára az Arsenal labdarúgócsapata, amely szerdán a török Besiktast fogadja a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulós párharcának visszavágóján.

Ezt Arsene Wenger, a londoniak edzője jelentette be, de nem erősítette meg azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a csatárnak eltört a lába, s akár három hónapig sem játszhat. Wenger hozzátette, a Besiktas elleni meccs után a klub közleményben számol majd be Giroud állapotáról.

A 27 éves támadó az Everton otthonában 2-2-es döntetlennel zárult szombati bajnoki találkozón sérült meg, szerdán egy specialista fogja megvizsgálni.

Az Arsenal múlt kedden 0-0-t játszott a Besiktas vendégeként, így kedvező helyzetből várja a hazai visszavágót. A párharc győztese feljut a BL 32 csapatos főtáblájára, amelynek csoportsorsolását csütörtökön rendezik.

Giroud sérült, Podolski játszhat Forrás: AFP/Carl Court

Wenger jelezte, hogy továbbra is számít Lukas Podolskira. A BBC internetes oldala szerint a francia tréner kijelentette, hogy a 29 éves világbajnok német tagja lesz a Besiktas elleni, s azt követően is marad az együttesnél.

Podolski 2012-ben szerződött a londoni klubhoz, melynél az elmúlt két szezonban rendszeresen játszott, ám a chilei Alexis Sanchez nyári érkezése óta mellőzöttnek érezte magát, ezért - szigetországi sajtóértesülések szerint - komolyan fontolgatta a távozást. Neve a Juventusnál, a Napolinál és a Galatasaraynál is felmerült.

Wenger a mostani szezonban eddig keveset szerepeltette a német játékost, Giroud súlyosnak tűnő sérülése változtatott a helyzeten. Podolski mellett jelenleg csak Sanchez, Joel Campbell és Yqaya Sanogo bevethető a csatársorban.