Vágólapra másolva!
Victor Ponta román miniszterelnök felhívást intézett hazája futballszurkolóihoz a pénteki Románia-Magyarország vb-selejtező előtt.

A kormányfő arra kérte a drukkereket, hogy adjanak leckét európai viselkedésmódból, és reményét fejezte ki, hogy nem lesznek sovén és idegengyűlölő megnyilvánulások a lelátón.

A miniszterelnök azt kérte, azok, akik elmennek a meccsre vagy csak a televízión keresztül nézik, mutassák meg, hogy Románia európai, toleráns, korszerű és nyitott szemléletű ország. Hozzátette, a szurkolók sportszerű magatartásából Románia sokat nyerhet.

Ponta a kormányülésen, annak első, a sajtó számára nyilvános részében beszélt a péntek esti mérkőzésről, amelyet Bukarestben az 55 ezres National Arénában rendeznek, várhatóan teltház előtt.

A kormányfő szerint a román rendőrség és csendőrség készen áll, hogy a találkozóra a megfelelő biztonsági intézkedések mellett, törvényes és normális keretek között kerüljön sor.