Vágólapra másolva!
Újabb vesztegetési botrány körvonalazódik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben (FIFA), ezúttal a múlt csütörtöki szavazás körül, melynek során eldőlt, hogy a 2018-as világbajnokságot Oroszország, a 2022-est pedig Katar rendezi. A Wall Street Journal forrása szerint a katariak fizettek volna a nehéz anyagi helyzetben lévő argentin szövetségnek, hogy cserébe a szövetség vezetője, Julio Grondona - aki egyben a FIFA alelnöke - az ő pályázatukra szavazzon a 2022-es vb-rendezésért folyó versenyben.

A New York-i Wall Street Journal hétfői beszámolója szerint a katari pályázati bizottság egyik tagja arra buzdította társait, hogy fizessenek 79 millió dollárt a pletykák szerint anyagi gondokkal küszködő argentin szövetségnek, melynek vezetője, Julio Grondona egyben a FIFA végrehajtó bizottságának is a tagja. Ez a testület döntött a vb-házigazdákról Zürichben, de az nem derült ki, hogy Grondona végül kire szavazott. A vesztegetési javaslatról a katari pályázati bizottság egy korábbi tagja beszélt az újságnak.

Az argentin FIFA-alelnök csak annyit fűzött az értesüléshez: "Jó lenne, ha abbahagynák, hogy mindenféle piszkos ügyekkel kapcsolatban bedobják a nevem. Honnan lenne egy szövetségnek ekkora adóssága?"

Az információt kiszivárogtató tag szerint más végrehajtó bizottsági tagokat is megkörnyékeztek a katariak, akik azt ajánlották fel, hogy a támogatásért cserébe fiatal játékosokat fogadnak majd az Aspire Akadémián, vagy hasonló intézeteket építenek az érintett tagok országaiban.

A szavazáson eleve nem vehetett részt a bizottság két tagja. A tahiti Reynald Temariit és a nigériai Amos Adamut az etikai bizottság egy évre eltiltotta, mert a Sunday Times által megrendezett lebuktató akció során bebizonyosodott róluk, pénzt fogadtak volna el azért, hogy a vb-helyszínek kiválasztásakor az adott országokra szavazzanak. A katariak a spanyol, portugál közös pályázat képviselőivel is megpróbáltak együttműködni, hogy szavazatokat gyűjtsenek a dél-amerikai országoktól az európai pályázat számára, akik aztán a 2022-es szavazásnál Katart támogatnák.

Andy Anson, az angol pályázati bizottság ügyvezetője is megerősítette, hogy Katar riválisai attól tartottak, a közel-keletiek lepaktáltak a spanyolokkal a szavazatok miatt. "Az amerikaiak tudtak róla, hogy a spanyolok Katart támogatják. Tisztában voltak vele, hogy Katar hét szavazattal számolhat az indulásnál, és azt is sejtették, hogy az afrikaiak egy része is rájuk szavaz majd. Ami számomra meglepő volt, hogy milyen sokan szavazhattak az európaiak közül Katarra. A spanyolok egyébként a saját csapdájukba estek, mivel sokakat frusztrált, hogy összefogtak a katariakkal, és ezért fordultak el tőlük. A megegyezés a játék része, de vannak határok. Tisztességesen kell játszani, amibe a korrupció már nem fér bele. Ha csak egy kézfogásról van szó, azt a pályázat érdekében mindenki bevállalja, de túl sok gyanús dologról hallani, és meg kell húzni egy vonalat."

A számok azt mutatják, hogy Ansonnak igaza lehet, a 2018-as vébét rendrző oroszok az első körben kilenc, a másodikban tizenhárom szavazatot kaptak, míg a spanyol, portugál pályázat egyszer sem jutott hét fölé. A katariak az utolsó körben 14-8-ra nyertek az amerikaiak ellen, de már az első körben is csak egy szavazatra voltak attól, hogy övék legyen a vébé.

Egy hete a BBC három sportvezetőt említett meg, akik állítólag 1989 és 1999 között nagyobb összegeket vettek fel a 2001-ben csődbe ment ISL-en, a FIFA marketingügynökségén keresztül. A műsor a dél-amerikai szövetséget irányító Nicolas Leoz mellett a brazil Ricardo Teixeirát, a 2014-es világbajnokság szervezőbizottságának elnökét és a kameruni Issa Hayatout - aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is tagja - nevezte meg.

Oroszország és Katar is először rendezhet világbajnokságot, és a FIFA döntése komoly felzúdulást okozott a nemzetközi médiában, főleg Angliában vették zokon, hogy esélyük sem volt a rendezés elnyerésére. A The Sunday Telegraph úgy tudja, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) megpróbálja megbuktatni Sepp Blattert, a FIFA elnökét. A londoni polgármester pedig visszavonta Blatter és kollégái meghívását azokba a luxuslakosztályokba, ahol éjszakánként ezer fontért (330 ezer forintért) szállhattak volna meg a 2012-es olimpián.