Vágólapra másolva!
A török labdarúgás az elmúlt években nagyon sokat fejlődött, amit az is jól mutat, hogy a válogatott szerepelt a legutóbbi Eb-n, és ott lesz a világbajnokságon is. A félholdas csapatból többen is külföldön futballoznak, és a legújabb légiós a Galatasaray válogatott középpályása, Hakan Ünsal lehet, akit az angol Blackburn Rovers csábít.

Hakan Ünsal 1973. június 15-én született Güzelyali városában, és első egyesülete a Bankas Istanbul nevű amatőr gárda volt. Innen húszévesen került a Karabükspor együttesében, amellyel bemutatkozhatott az élvonalban.

Teljesítményen felkeltette a Galatasaray érdeklődését, és az isztambuli egyesület 1996 nyarán vásárolta meg. Ünsal rögtön az első idényében alapember lett a csapatban, 23 mérkőzésen lépett pályára, és egy gólt szerzett.

Ekkor már tagja volt az utánpótlás-válogatottnak, sőt, 1996 augusztusában a nagyválogatottban is bemutatkozott a belgák elleni barátságos meccsen. Innentől kezdve kiszoríthatatlan volt mind a klubcsapatból, mind pedig a nemzeti tizenegyből, ott volt a 2000-es Európa-bajnokságon is.

Ezt követően egy súlyos sérülés miatt hosszú időt kellett kihagynia, de az Amerikában töltött rehabilitációs időszak megtette a hatását, és sikerült teljesen felépülnie. Teljesítményére külföldön is felfigyeltek, és Ünsal már tavaly októberben kijelentette, hogy szívesen folytatná pályafutását légiósként. Akkoriban a francia RC Lens érdeklődött iránta, ügynöke most pedig a Blackburn Roversszel tárgyal, és a hírek szerint közel állnak a megegyezéshez.

Korábban:

A nap játékosa: Wayne Bridge (Southampton)