Vágólapra másolva!
Világbajnoki címmel térhetett haza Münchenből Furó Virág. A Perfect Fight Club harcosa az ISKA (a világ egyik legnagyobb küzdősport szövetsége) világbajnokságán rendhagyó módon egy kategóriával a súlycsoportja fölött, 55 kilogrammban indult, ám így sem lehetett megállítani.

„A lebonyolítás különlegessége volt, hogy a nyolcaddöntőt pénteken este rendezték, szombaton viszont egymást követő három meccs várt rám a világbajnoki címért, ezt tudni kellett jól menedzselni" – mesélte a müncheni vb után Furó Virág, a Career Brand Management kérdésére.

Az idény elején kétéves kihagyás, súlyos térdsérülés és több műtét után visszatért K1-es rendhagyó módon egy súlycsoporttal feljebb, 55 kilogrammban nevezett. A pénteki nyolcaddöntőben egy német riválist vert, majd szombaton a svájci Adriana Kasappal csapott össze a negyeddöntőben, ami bevallása szerint sokkal könnyebb volt, mint a pénteki csata.

Az elődöntőben a többszörös francia bajnok Lou Solves várt Furóra, aki ellen ismét teljesen más, sokkal inkább kontraakciókra építő taktikát kellett bevetnie. Nem kezdeményezett a remekül kontrázó rivális ellen, hanem hagyta, hogy a francia lány támadjon, és tulajdonképpen saját fegyverével győzte le Solves-t.

Furó Virág ünnepel a győztes vb-döntő után Forrás: Furó Virág

A rendkívüli kihívásoknak azonban itt még nem volt végük. A Perfect Fight Club versenyzője ugyanis abban a tudatban készülhetett a fináléra, hogy ott norvég rivális vár majd rá,

ám az utolsó pillanatban a szervezők igazat adtak az alsó ágon óvó amerikai Tanya Skjoldnak, amiről a magyar versenyző lényegében a ringbe lépve szerzett tudomást.

„Ez sem volt egyszerű, de végül nagyon jó kis küzdelem kerekedett ki belőle. Az amerikai hasonló stílusban bunyózott, mint én szeretek. Az első menet ikszes volt, de meglehet az övé lett. Ha őszinte vagyok, neki adtam volna inkább.

Így, az eredetileg elképzeltnél kicsit fordulatosabb körülmények között, sikerült végül megnyerni ezt a világbajnoki címet."

Sikeres világbajnokságot zárt a magyar csapat Forrás: Furó Virág

Igyekeztem arra figyelni, hogy egyszerűen élvezzem a bunyót, és hogy kinn vagyok a világbajnokságon. Szerencsére így lett és boldog vagyok, hogy sikerült!" – összegezte a Career Brand Managementnek.

A civilben egy őrző-védő cégnél irodai asszisztensként dolgozó Furó elárulta, az idényben összeszedett kisebb sérülései miatt elővigyázatosságból úgy döntöttek, számára a müncheni világbajnokság volt az idény utolsó nagy megmérettetése. A naptári évből hátralévő időben a rehabilitációra és a pihenésre koncentrál, hogy a 2024-es évnek újult erővel vághasson neki.