Furcsa szakállal, óriási tömeg előtt tért vissza Djokovic

DJOKOVIC, Novak; RUBLJOV, Andrej
London, 2023. július 11. A szerb Novak Djokovic, miután győzött az orosz Andrej Rubljov ellen a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyesének negyeddöntőjében 2023. július 11-én. MTI/EPA/Tolga Akmen
Vágólapra másolva!
Közeledik az év utolsó Grand Slam-tornája, a US Open. A teniszezők számára a felkészülés utolsó jelentős állomása a cincinnati mesterverseny. Itt tér vissza a pályára a wimbledoni döntőben elszenvedett veresége után Novak Djokovics. A szerb klasszisnak már a gyakorlása is tömegeket vonzott, Djokovics szakálla pedig sokakat megdöbbentett.

2018-ban Djokovics lett az első – és máig egyetlen – teniszező, aki mind a kilenc mesterversenyt megnyerte, az utolsó hiányzó verseny a cincinnati ATP 1000-es torna volt, amelynek döntőjében öt évvel ezelőtt, öt elveszített finálé után Roger Federer ellen nyert. Djokovicnak a várhatóan szerdai, cincinnati második fordulós meccse lesz az első a füves pályás Grand Slam-torna óta. Djokovic második kiemelt a mesterversenyen, így az első fordulóban nem kell pályára lépnie.

Djokovic visszatérése így már az első edzésén is nagyot szólt, telt ház előtt gyakorolhatott – írja a Magyar Nemzet.

Djokovic szokatlan külsővel tért vissza Forrás: Twitter

„Lenyűgöző volt. Az edzőmmel viccelődtünk, kérdeztem tőle, hogy jó pályánál járunk-e, mert olyan volt a hangulat, mintha meccs zajlana ott. Sokszor játszottam már nagyszerű légkörben, de nagyon régóta nem volt lehetőségem ilyen közönség előtt gyakorolni. Ez további inspirációt ad, hogy a legjobbat hozzam ki magamból a tornán" – mondta Djokovic, de ő is tartogatott meglepetést, ugyanis a szakálla azonnal beszédtéma lett a teniszrajongók körében.