Vágólapra másolva!
Novak Djokovic, a világelső szerb teniszező az ausztrál szövetségi bíróság vasárnapi ítélete értelmében nem indulhatott el ausztrál nyílt teniszbajnokságon, az Australian Openen, így vissza kellett térnie Szerbiába. Könnyen lehet, hogy ennyivel nem ér véget Djokovic oltási mizériája, ugyanis jelen állás szerint a szerb klasszis a májusban sorra kerülő Roland Garroson sem indulhat el, ha nem lesz addig beoltva.

Hosszas huzavona végén utasították ki Ausztráliából a világelső Novak Djokovicot, aki kora délután landolt Szerbiában, de a történetnek még koránt sincs vége, ugyanis könnyen lehet, hogy a szerb klasszis az év második Grand Slam-tornáján, a párizsi Roland Garroson sem indulhat majd el.

A francia sportminisztérium hétfőn közölte, hogy parlament által vasárnap jóváhagyott vakcinatörvény értelmében az embereknek oltási igazolás kell ahhoz, hogy nyilvános helyekre - például étterembe, kávézóba vagy moziba - mehessenek. Azt is hangsúlyozták, hogy Franciaország új oltási törvénye alól senki sem kaphat felmentést, ez pedig azt jelenti, hogy jelen állás szerint Djokovic nem indulhatna a Roland Garroson.

- áll a minisztérium közleményében.

Könnyen lehet, hogy Djokovic Párizsban sem védheti meg a címét Forrás: AFP/Christophe Archambault

Djokovic azért nem vehetett részt az Australian Openen, mert nem volt hajlandó beoltatni magát, ráadásul decemberben megfertőződött a koronavírussal, ennek ellenére mégis részt vett egy nyilvános eseményen.

Djokovic egyébként a június végén kezdődő wimbledoni teniszbajnokság címvédője is. Eddig azonban Anglia felmentést engedélyezett a különböző koronavírus-szabályok alól a vendégsportolók számára, ha azok a szálláshelyükön maradnak, amikor éppen nem versenyeznek vagy edzenek. A US Open-t rendező Amerikai Teniszszövetség azt mondta, hogy követni fogja a kormány szabályait az oltási státuszra vonatkozóan.

A Nagy-Britanniába oltatlanul utazókra tíznapos karantén vár, míg az Egyesült Államok november óta - egy-két különleges kivételtől eltekintve - csak oltott utasokat fogad.

A Reuters beszámolója szerint amennyiben továbbra sem oltatja be magát Djokovic, a többi, kisebb-nagyobb tornán - így például az ezres viadalokon - való részvétele is veszélybe kerülhet, ugyanis egyre több ország szabja meg a beutazás feltételeként a vakcina beadatását.