Gera és Kádár kihagyhatatlan az első kör csapatából

Gera Zoltán Foci EB EB Gólöröm Foci ausztria-magyarország
Gera Zoltán az EB Magyar Osztrák meccsén
Vágólapra másolva!
Az UEFA nevetséges álomcsapatot rakott össze a csoportkör első fordulójából, és bár a francia L’Equipe csapatába befért egy magyar, Kleinheisler László is, úgy döntöttünk, a statisztikák alapján összerakunk mi is egy csapatot. Annyit elárulunk, ebben is lesznek magyarok. 
Vágólapra másolva!

A mi álomcsapatunkhoz a Whoscored statisztikai oldal számait vettük alapul, és bár nem mindenhol a legjobb osztályzatot kapó játékos szerepel, minden esetben alá tudjuk támasztani a döntésünket. Szerencsére a csapatunkba kerülő két magyart nem kell túlmagyarázni.

A kapunkban az izlandi Halldórsson az első kapus az Eb-n, aki meccset eldöntő bravúrokat mutatott be, bár az orosz Akinfejev is jól védett Anglia ellen. A hátvédek között a jobb oldalra azért választottuk Srnát, mert három kulcspasszal, és öt pontos beadással segítette a horvátokat, Mustafi pedig masszív védekezése mellett gólt is szerzett a német válogatottban. Bonuccit sem kell sokat magyarázni, az a 40 méteres gólpassz már önmagában elég a jelöléshez.

Kádár Tamás egészen kitűnően játszott Ausztria ellen Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Ian Walton

Kádár Tamás beválogatását talán sokan elfogultságunknak tudják be, pedig sokkal egyszerűbb oka van: a statisztikai mutatók alapján ő eddig a mezőny legjobb balhátvédje (igen, Jordi Albánál is jobb). Kádár 84 százalékkal passzolt, pedig sokat volt játékban (49-szer passzolt), és egy balhátvédhez képest sokat cselezett (3), emellett bemutatott két szerelést és két labdaszerzést. Óriásit játszott.

Gerát nem lehetett kihagyni

A középpályán persze óriási a tülekedés, Luka Modricot és Andrés Iniestát nem is tudtuk kihagyni, és bár ott lenne a helye Toni Kroosnak is, de mi Gera Zoltán kedvéért kénytelenek vagyunk kihagyni a németet. Egyszerűen azért, mert

Gerának sokkal nagyobb hatása volt az erősebb ellenféllel játszó magyarok játékára,

mint Kroosnak az egyébként is kiváló németekére.

Gera Zoltán az egész Eb egyik legjobb teljesítményét nyújtotta Fotó: Polyák Attila - Origo

Gera a mezőny legjobbja volt Ausztria ellen, eddig az egész Eb-n ő szerelt a legtöbbször, és olyan jelenléte volt a pálya közepén, hogy ezt nem hagyhattuk figyelmen kívül. Gera osztrákok elleni játékáról itt írtunk bővebben.

Az első forduló álomcsapata

Hannes Halldórsson (izlandi) – Darijo Srna (horvát), Leonardo Bonucci (olasz), Shkodran Mustafi (német), Kádár Tamás (magyar) – Luka Modric (horvát), Gera Zoltán (magyar) – Dimitri Payet (francia) Andrés Iniesta (spanyol), Gareth Bale (walesi) – Graziano Pellé (olasz)

A támadósorral sem voltunk nagy gondban, bár egyelőre hiányoznak az igazán meghatározó teljesítmények a csatároktól. Graziano Pellé számadatai azonban meggyőzőek, és hasonló a helyzet a balhátvédből lett szélső csatárral, Gareth Bale-lel is.