Vágólapra másolva!
Tíz év után újra világbajnok lehet ma a magyar férfi-vízilabdaválogatott, amely Görögország ellen ugrik vízbe a fukuokai vb döntőjében. A magyarok optimistán várják a finálét.

Van miért visszavágni a görögöknek, két évvel ezelőtt ugyancsak Japánban, a tokiói olimpián kétszer is legyőzték a magyar válogatottat, a csoportban 10-9-re, majd az elődöntőben 9-6-ra.

Vámos Márton, a görög Olympiakosz légiósa hat klubtársával is szembenézhet a meccsen, és hiszi, hogy a miénk az erősebb csapat. Jansik Szilárd visszavágna a két évvel ezelőtti vereségekért a tokiói olimpián, Varga Zsolt szövetségi kapitány pedig azt hangsúlyozta, hogy egy vb-döntő talán soha vissza nem térő alkalom, meg kell ragadni az esélyt - írja a Magyar Nemzet.

Vámos Márton szerint végletekig kiélezett meccs lesz a döntő.

"Hasonló a helyzet, mint az amerikaiakkal volt, persze teljesen más a szituáció, mégis ezt érzem – fogalmazott a lapnak Jansik Szilárd. – Tőlük zsinórban háromszor kaptunk ki, ami után az volt bennem, hogy vissza szeretnék vágni, és hál Istennek sikerült is egy nagyon kemény negyeddöntőben. Ugyanezt érzem most a görögökkel szemben is az olimpia miatt. Nekem életem első olimpiája volt Tokióban, nagyon jól sikerült, bronzérmet szereztünk, sokan előre aláírnák, de senkitől sem kaptunk ki azon a tornán, csak a görögöktől, tőlük kétszer is.

Azóta vissza szeretnék vágni nekik, nem egy akármilyen meccsen, hanem ilyen nagy téttel bíró ütközeten, mint egy világbajnoki döntő. Tele vagyunk tűzzel, ha már eddig eljutottunk, meg szeretnénk nyerni a vb-t."

Jansik Szilárd visszavágna a görögöknek Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Ez egy világbajnoki döntő,

– jelentette ki Varga Zsolt, aki szerint sokat számíthat a tavalyi Európa-bajnoki döntő, amelyet ugyan elvesztett a csapat a horvátok ellen, de most nagyobb a tapasztalat a finálék mindig különleges hangulatáról.

A teljes cikk a linkre kattintva érhető el.