Vágólapra másolva!
Nem hosszabbítja meg lejáró szerződését Arella Guirantes, a bajnoki bronzérmes DVTK HUN-Therm női csapatának a Puerto Ricó-i válogatott kosárlabdázója.

A klub honlapjának tájékoztatása szerint bár mindkét fél hajlott a folytatásra, a 25 éves, New York-i születésű játékos úgy döntött, hogy egy másik európai csapatban folytatja karrierjét.

Guirantesnek oroszlánrésze volt a miskolciak idei sikereiben, az Euroligában és az NB I-ben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A rájátszásban ő lett a teljes mezőny legjobb lepattanózója, ő töltötte a legtöbb időt a parketten, és a meccsenkénti teljesítményt összegző VAL-értékben is ő volt a legjobb.

Arella Guirantes távozik Diósgyőrből Forrás: dvtk.eu

A DVTK közölte, ahogy ilyenkor gyakran megtörténik, több euroligás élcsapat is szemet vetett a jelenleg az WNBA-szezonra készülő hátvédre, és egy sokkal nagyobb költségvetésű klubtól érkező ajánlattal már nem tudtak versenyezni.