Magabiztos diósgyőri győzelem a női kosárlabda Euroligában

Magabiztosan győzött a DVTK
Vágólapra másolva!
A DVTK hazai pályán kilenc ponttal jobbnak bizonyult a francia Landes együttesénél szerdán a női kosárlabda Euroliga hetedik fordulójában.

Az újonc DVTK egy hete súlyos, 42 pontos vereséget szenvedett a Salamanca vendégeként, ezzel 2/4-re rontotta győzelmi mutatóját. A Landes-nak sem volt oka az ünneplésre, mivel odahaza 61-50-re kikapott a címvédő Sopron Baskettől.

Magabiztosan győzött a DVTK Forrás: fiba.basketball

A magyar bajnokságban 10/2-vel álló miskolci csapat már az első negyed után magabiztos különbséggel vezetett,

és bár a második negyedben, valamint a záró felvonásban is tudott faragni a különbségből a francia rivális, a 20 pontig jutó Cheridene Green vezérletével megnyerte a mérkőzést a DVTK.

A miskolci csapat január 5-én az olasz Schiót fogadja.

Eredmény (a sorozat honlapja alapján):
Női Euroliga, 7. forduló, B csoport:
DVTK-Hun-Therm - Landes (francia) 67-58 (25-12, 9-13, 22-17, 11-16)
a magyar csapat legjobb dobói: Green 20 pont, Guirantes, Bernáth 13-13

Az A csoportban ezt megelőzően 3 győzelemmel és 3 vereséggel álló szekszárdiak a lengyel Polkowice vendégeként léptek pályára csütörtökön. A nagyszünetben már 14 pontos hátrányban volt a magyar csapat, a folytatásban pedig tovább nőtt Djokics Zseljko bajnoki ezüstérmes együttesének hátránya.

A Polkowice így könnyedén szerezte meg hatodik győzelmét, a Szekszárd pedig - amely az előző szezonban nyeretlenül debütált az Euroligában - negyedszer kapott ki.

Eredmény (a sorozat honlapja alapján):
Női Euroliga, 7. forduló:
A csoport:
Polkowice (lengyel)-Atomerőmű KSC Szekszárd 89-56 (21-16, 23-14, 22-11, 23-15)
a magyar csapat legjobb dobói: Vivians 16 pont, Studer 11