A Veszprém nem tudott fordítani, a MOL-Pick Szeged negyedszer bajnok a kézi NB I-ben

A győztes szegedi csapat tagja ünnepelnek, középen Jonas Källman emeli magasba a serleget
Vágólapra másolva!
Szombat este a K&H férfi kézilabda liga döntőjének visszavágó mérkőzésén a Telekom Veszprém hazai pályán 37-36-ra kikapott a MOL-Pick Szeged csapatától, ezzel Juan Carlos Pastor együttese kettős győzelemmel megszerezte fennállása negyedik bajnoki címét.

A döntő párharcnak a Veszprém volt az esélyese, amely az alapszakaszban 26 meccsből 25-öt megnyert, mellette pedig egyszer 33-33-as döntetlent játszott a Csurgó otthonában. A Szeged az alapszakaszban 23 meccset nyert meg, mellette pedig háromszor kikapott. Egyszer a Csurgótól, a Veszprémtől pedig oda-vissza.

A két csapat az idei szezonban négyszer találkozott egymással. Decemberben a Veszprém 12 gólos győzelmet aratott Szegeden, majd márciusban David Davis csapata szoros meccsen, négygólos különbséggel diadalmaskodott a MOL-Pick Szeged fölött. A Magyar Kupa-döntőben árpilis 12-én találkoztak a felek, akkor is a veszprémiek nyertek, igaz, már csak két góllal. Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged spanyol edzője a szerdai meccs előtt hangsúlyozta, hogy bár csapata korábban háromszor is kikapott a Veszprémtől az idény során, ez nem jelent semmit, mert rengeteget kieső játékosa volt. A szegediek a szerdai meccsen először játszottak teljes kerettel a Veszprém ellen, és 31-28-ra nyertek egy szenzációs mérkőzésen. A Telekom Veszprém idén már találta magát szemben hátránnyal, akkor nem sikerült felállnia belőle, de David Davis vezetőedző meccs előtt elmondta: „Az élet mindig ad egy második esélyt, nekünk pedig muszáj élni vele. Nincs más lehetőség, nem lehetnek kifogások."

Lékai Máté és Telekom Veszprém megszenvedett Szegeden Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Remekül kezdte a meccset a Szeged, amely az első három átlövéséből betalált, így a meccs elején gyorsan kétgólos előnyre tett szert. A harmadik percben magyar válogatott Mikler Roland védett egy ziccert, és mehetett volna a háromgólos előnyért a Szeged, de labdavesztés után Gasper Marguc ziccerével szépített a Veszprém (2-3). A következő támadásnál Bánhidi Bence ziccerét fogta Rodrigo Corrales, az ellentámadásból pedig Dejan Manaskov egyenlített, majd nem sokkal később egy újabb Corrales védés után meglódult a Veszprém és megfordította a meccset. A folytatásban mindkét oldalon parádéztak a kapusok, a 12. percben azonban a Szeged egy perc alatt berámolt három gólt, és fordítani tudott (8-9).

Egy perccel később egyenlíthetett volna a Veszprém, de Marguc hétméteresét Mirko Alilovic bravúrral védte, így a döntő párharcban már három kihagyott büntetőnél jártak a csapatok.

A 15. percben Jahja Omar bombája jött le a felső lécről, így a Veszprém már négy perce gólképtelen volt. A bajt csak tetézte, hogy az ellentámadásból Bánhidi ismét kétgólosra növelte a Szeged előnyét, így a vendégcsapat összesítésben már öt góllal vezetett.

Ekkor David Davis időt kért, de a rövid szünet után egy lerohanásból Bánhidi Bence lőtt újabb gólt, majd a következő támadásnál egy veszprémi labdavesztés után Bogdan Radivojevic értékesített egy könnyű ziccert (8-12).

Remekül kezdte a meccset a Szeged Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A 18. percben Manaszkov gyönyörű ejtésével hét perc után ismét gólt lőtt a Veszprém, majd egy perccel később az emberhátrányban játszó hazaiak Jorge Maqueda szólója után két gólra felkapaszkodtak.

A folytatásban érződött a veszprémi játékosokon a tűz, párharcokat nyertek és keményen védekeztek. A 22. percben egy gólra feljöhettek volna a hazaiak, de Rogerio Moraes ejtése a kapufán csattant. Az ellentámadásból pedig Borut Mackovsevlőtt védhetetlen gólt jobbátlövő pozícióból. Ezt követően gólt szerzett a Veszprém, de az ellentámadásból egy baloldali betörés után Martin Stranovsky azonnal visszaállította a háromgólos különbséget, a veszprémi arénában pedig megszólalt az "ébresztő, ébresztő" rigmus.

A 26. percben a veszprémi kapufa ismét a hazai csapat ellen volt Kentin Mahé átlövésénél, de a 27. percben egy labdaszerzés után Andreas Nilsson dobott egészpályás gólt, így a Veszprém továbbra is meccsben volt.

A 28. percben a Szeged elvesztette az egyik legfontosabb játékosát.

Mahé betörése után Bánhidi Bence könyöke találkozott a francia játékos fejével, a videózás után pedig piros lapot kapott a magyar válogatott játékos. Az eset után megítélt hetes belőtte a Veszprém, de a Szeged emberhátrányban is Joan Canellas révén. Az utolsó percben a veszprémi Blaz Blagotinsek jelentkezett egy védhetetlen átlövéssel (14-15), amire a szegediek már nem tudtak válaszolni, így akárcsak az első meccsen, a két csapat ezúttal is szoros eredménnyel mehettek a félidőre.

Óriási küzdelmet hozott a bajnoki döntő második meccse is Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A Veszprém 10 másodpercig emberelőnyben kezdte a második félidőt, de egy labdaszerzés után Canellas lőtt könnyű ziccert és a Szeged lőtt gólt. A következő veszprémi támadásnál Mikler mutatott be egy hatalmas bravúrt, majd jött egy újabb szegedi gól. A 33. percben egy labdaszerzés után Kalman is betalált, így a Szeged 3-0-val kezdte a második játékrészt (14-18.)

A 33. percben Nilsson lőtte az első veszprémi gólt, de Canellas azonnal válaszolni tudott, így maradt a négygólos szegedi előny, ami összesítésben hetet jelentett.

A 36. percben Nilsson lőtt újabb gólt, majd egy perccel később egy labdaszerzés után Marguc lőtt könnyű ziccert, így a Veszprém két gólra megközelítette a Szegedet. A Veszprém közben kapust is cserélt, Vladimir Cupara pedig egy hatalmas bravúrral mutatkozott be, ezzel pedig felrobbantott az veszprémi arénát, amit csak fokozott Mahé újabb gólja (20-21).

A 39. percben a szegedi Stanislav Kasparek egy gyönyörű cunderrel lehűtötte a veszprémi szurkolókat, de az ellentámadásból Marguc eredményes volt, így a Veszprém továbbra is tapadt a Szegedre.

A 41. percben a Szeged megkapta az első hetesét, amit Bogdan Radivojevic kíméletlenül bevágott, így hiába volt lendületben a Veszprém, a Szeged magabiztosan tartotta az összesítésben meglévő előnyét.

A 44. percben Dean Bombac lőtt egy hatalmas gólt, majd egy labdaszerzés után a háromgólos előnyért támadhatott a Szeged, de Cupara óriási ziccert védett, ráadásul az ellentámadásból Mahé lőtt gólt, így a Veszprém megint feljött egy gólra. Azonban a 45. percben Bombac ismét megvillant egy átlövéssel, egy akármennyire is kapaszkodott a Veszprém, mindig volt válasza a MOL-Pick Szegednek.

A Szeged az egész meccsen magabiztosan tartotta az előnyét Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A 48. percben Mikler védte Manaszkov ziccerét, így a Szeged a plusz háromért (összesítésben a plusz hatért) támadhatott, aminek a vége egy könnyű Mario Sostaric találat lett. Ha ez nem lett volna eléggé sokkoló, a következő veszprémi ziccernél Mikler mutatta be a kilencedik védését, majd Rosta kiharcolt hetesét Radivojevic értékesítette, ezzel pedig már négy góllal vezettek a vendégek (27-31).

A Veszprémnek innentől kezdve tíz perce maradt, hogy hét góllal megnyerje az összecsapást, ami lehetetlen küldetésnek tűnt a Szeged formájából kiindulva.

Ekkor jött egy veszprémi időkérés, utána pedig Rodrigo Corrales mutatott be három nagyon fontos védést, de a csapata továbbra sem volt elég éles, így hiába a kapusbravúrok, a Szeged bajnoki címét semmi nem fenyegette.

Az 54. percben Radivojevic értékesített egy szegedi hetest (31-34), a szerb játékos pedig úgy rohant ölelkezni a kispadhoz, mint aki már nem a gólt, hanem a bajnoki címet ünnepli.

A hajrában a Veszprém mindent megpróbált, két és fél perccel a vége előtt pedig Lékai Máté kiharcolt hetesét Mahé lőtte be, ezzel pedig egyenlített a Veszprém (34-34), Juan Carlos Pastor pedig időt kért, mert úgy számolt, hogy ha csapata a fennmaradó időben akár csak egy gólt is lő, azzal bebiztosítja a bajnoki címét.

Ez szinte azonnal meg is történt, mert egy betörés után Stanislav Kasparek lőtt védhetetlen gólt, majd az ellentámadásból a Veszprém eladta a labdát, ezzel pedig eldőlt a párharc sorsa.

Ezt követően a szegedi szurkolók rázendítettek a mi vagyunk a legnagyobbak rigmusra, hiszen a MOL-Pick Szeged három éven belül másodszor ünnepelhetett bajnoki címet Veszprémben.

A győztes szegedi csapat tagja ünnepelnek, középen Jonas Källman emeli magasba a serleget Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Az utolsó másodpercekben már nem folyt játék a pályán. A szegediek ünnepelték fennállásuk negyedik bajnoki címüket, a veszprémiek pedig sportszerűen gratuláltak nekik.

K&H férfi kézilabda liga, döntő, második mérkőzés
Telekom Veszprém - MOL-Pick Szeged 36-37 (14-15)
gólszerzők: Mahé 9, Manaszkov 7, Nilsson, Marguc, Nenadic 4-4, Jahja 3, Lékai 2, Maqueda, Blagotinsek, Moraes 1-1, illetve Radivojevic 6, Kasparek, Källman 5-5, Canellas, Sostaric, Bombac 4-4, Bánhidi 3, Zsitnyikov 2, Bodó, Stranovsky, Rosta, Mackovsek 1-1
lövések/gólok: 48/36, illetve 57/37
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 3/3
kiállítások: 4, illetve 2 perc
A párharcot a Szeged nyerte ketőts győzelemmel, 68-64-es összesítéssel.

Az 1996, 2007 és 2018 után történetük negyedik bajnoki címét ünneplő szegediek 31-28-re nyerték meg hazai pályán a párharc szerdai, első meccsét, így 68-64-es összesítéssel hódították el az aranyérmet.

A szegediek az 1993-as Magyar Kupa-döntő után második alkalommal nyertek meg egy párharcot kettős győzelemmel a Veszprém ellen.

A meccs utáni sajtótájékoztatón Juan Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője közölte, maximálisan elégedett, hiszen nagyon nehéz évad volt számukra az idei, többször fel kellett állniuk, de a végére minden összeállt.

- értékelt a spanyol mester.

Hozzátette, az elmúlt három évben két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyertek, így nagyon elégedettek.

Juan Carlos Pastor, a szegedi csapat spanyol vezetőedzője Forrás: MTI/Vasvári Tamás

David Davis, a Veszprém vezetőedzője kiemelte, hogy mindkét mérkőzésen sok időt töltöttek hátrányban, alig tudtak vezetni. Hozzátette, nagyon fájdalmas hazai pályán elveszíteni a bajnoki döntőt, személyesen és professzionális szempontból is. Emlékeztetett, hogy a Bajnokok Ligájában decemberben és májusban is elbuktak, és most a bajnoki döntőben sem jártak sikerrel, ezt rendkívül nehéz feldolgozni, de a csapatnak most előre kell néznie.