Vágólapra másolva!
A 63 fős magyar csapatból elsőként a gyalogló Helebrandt Máté mutatkozik be a szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon, a nyitó napon rajta kívül 18 hazai versenyző lesz érdekelt.

A férfi 20 kilométeres gyaloglás mezőnye 8.50-kor rajtol el a Hősök teréről és itt is ér célba. Helebrandt Máté eddigi legjobb eredményét a 2017-es londoni világbajnokságon ért el, ahol 50 kilométeren országos csúccsal az ötödik lett. Most a világranglista 37. helyezettjeként vehet részt a vb-n.

Már az első napon dobókörbe lép a magyar válogatott éremesélyese, Halász Bence. Kalapácsvetésben a maximális, három atléta indul hazai közönség előtt, a vb-bronzérmes és Eb-második Halászon kívül Rába Dániel és Varga Donát. A férfi kalapácsvetés döntőjét a szombati selejtező után vasárnap rendezik.

A kalapácsvető Halász Bence már az első napon a dobókörbe lép a vb-n Forrás: Ladoczki Balazs

A 4x400 méteres vegyes váltóban viszont már az első napon győztes hirdetnek. A magyar négyestől nagy bravúr lenne bekerülni az esti döntőbe, de az idén futott 3:17.42 perces országos csúcs körüli eredménnyel erre is mutatkozik esély.

Megkezdik kétnapos küzdelmüket a hétpróbázók, köztük két magyar, a fedett Eb-bronzérmes Krizsán Xéniával és a szintén a 2021-es tető alatti kontinensbajnokságon hatodik Nemes Ritával.

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.