Vágólapra másolva!
Az Olimpiakosz kapusa, Megyeri Balázs szerint a görögök nagyon fontosnak tartják a vasárnapi budapesti Eb-selejtezőt, tudják, hogy reálisan nézve ez az utolsó sanszuk versenyben maradni. Úgy érzi, a szövetségi kapitány, Dárdai Pál mentalitása átragad a játékosokra.
  • Megyeri szerint a görögök tudják, hogy muszáj nyerniük Budapesten.
  • A görög válogatottban most is zajlik a generációváltás.
  • Jövőre mindenképp olyan csapatot akar magának, ahol játszik is.
  • Érték már szurkolói atrocitások a görög bajnokságban.

Milyen a válogatott körüli hangulat Görögországban? Hisznek még a továbbjutásban?

Persze, nagy baj lenne, ha nem hinnének. Amíg van remény, a görögök küzdeni fognak. Senki se számítson arra, hogy feladták.

Mennyire érzik fontosnak a vasárnapi, magyar válogatott elleni meccset?

Nagyon. Tudják, hogy reálisan nézve ez az utolsó sanszuk versenyben maradni. Szerintem már egy döntetlennel is elszállnak a továbbjutási esélyeik.

Nem csodálkozol azon, hogy épp te, aki a mostani görög focit a legjobban ismeri, ráadásul több válogatottbeli kapustársadnál rutinosabb vagy, ezúttal nem kaptál meghívót?

Az ember mindig vágyik a válogatottságra, az ennek a sportnak a fénypontja, de a szövetségi kapitány szíve joga eldönteni, hogy kit hív meg. Így is minden segítséget megadtam a válogatottnak, igyekeztem összegyűjteni a releváns információkat, és folyamatosan konzultáltam Sallói Istvánnal. Ha szabadnapot kapunk, ott leszek a meccsen is. Már csak azért is, mert szívesen találkoznék a Rómában légióskodó volt csapattársaimmal, Toroszidisszel, Manolasszal és Holebasszal.

Megyeri Balázs a liverpooli Daniel Sturridge ellen egy tavaly nyári tornán, Chicagóban Forrás: AFP/David Banks

Miért játszottak a görögök annyira gyengén a selejtezősorozat elején? Hogy lehet egyáltalán Feröertől kikapni?

Nagy volt a fejetlenség ebben az időszakban, Claudio Ranieri eléggé belenyúlt a keretbe, sok újoncot avatott. Ez lehetett a fő ok. De az átalakulás, a generációváltás azért most is zajlik, kimaradt például Szamarasz és Szalpingidisz, csak Kacuranisz tagja a keretnek a nagy öregek közül. Ennél jobb alkalom nincs, ha a magyar válogatott győzni akar.

Mit gondolsz, kijutunk az Eb-re?

Erre még korai lenne válaszolni.

Az alapján, ami láttál a munkájából, Dárdai Pál szövetségi kapitány miben hozott újat?

Állandó kerettag Egervári Sándor kapitánysága alatt voltam, az ő időszaka az összehasonlítási alapom. Az biztos, hogy a játékosként Dárdait jellemző mentalitás érvényesül most is, és átragad a játékosokra. Ez kétségkívül új dolog.

Az ügynököd, Hrutka János szerint a Bundesligából és Törökországból is hívnak, a görög sajtó pedig a Premier League-be tartó Derby Countyt emlegeti. Szívesen váltanál? Hová mennél leginkább?

Nyilván vannak prioritásaim, de ezzel még nem foglalkozom, kár beleélni magam bármibe, amíg nincs konkrétum. A menedzsereimnek is megmondtam, hogy nem akarok semmilyen érdeklődésről tudni, amíg az nem igazán komoly.

Egyes görög lapok azt írták a múlt héten, csak akkor vagy hajlandó az Olimpiakosznál maradni, ha garantálják, hogy védeni fogsz. Igaz ez?

Mindenképpen azt helyezem előtérbe, hogy hogyan tudok fejlődni, ez lesz az elsődleges szempont, amikor a jövőmről döntök. Nagyon fontos lenne, hogy be tudjam pótolni az elmúlt két évben kiesett meccsszámot. De garantálni nem nagyon lehet semmit a mai futballban.

"Az edzőnk nekem külön megindokolta, miért hagyott ki" Forrás: AFP/Alexander Nemenov


Számítasz arra, hogy fő vetélytársad, Roberto távozik?

Mivel nemigen lehetett mostanában belekötni az időnként világklasszis színvonalú teljesítményébe, egészen biztos, hogy keresik külföldről. De fogalmam sincs, mifélék a tervei. Nyitott szemmel járok, és figyelek, ennyit tudok most tenni.

Mennyire voltál csalódott amiatt, hogy bár a kupában te védtél, végül épp a legfontosabb kupameccsen, az AEK elleni visszavágón nem kerültél a kapuba?

Nyilván nagyon vártam a meccset, úgy készültem, hogy én védek, ezért borzasztó csalódott voltam. Nem éreztem fair megoldásnak. Az edzőnk egyébként nekem külön megindokolta, miért döntött így, de azt már nem árulom el, mit mondott.

Miért nem?

Nem bánt, hogy még nem kaptál írásos szerződésajánlatot a klubtól?

Megnyugtatóbb helyzet lenne, ha lenne ajánlatom, de azt tudni kell, hogy Görögországban nem mindig mennek ezek a dolgok zökkenőmentesen. Mindenesetre szóban már jelezték, hogy meg vannak elégedve velem, a hozzáállásommal, ezért mindenképp meg akarnak tartani. Engem nem sürget az idő, addig is tudok gondolkodni a hogyan továbbon.

A klub nemrég félmillió eurós büntetést rótt ki a teljes csapatra, mennyit kellett ebből neked állnod?

A büntetés részleteiről nem adhatok információt. (Megyeri Balázs a cikk jóváhagyása után azt kérte, hogy válaszát erre módosítsuk, mivel nem jogosult nyilatkozni az ügyről a szerk.)

A csapat akkor is az első helyen állt a bajnokságban, amikor az elnök bejelentette a büntetést. Görögországban ez nem elég?

Közben kiestünk a Dnipro ellen az Európa Ligából, a büntetés főleg ennek szólt. A bajnokságban valóban jelentős, 9 pontos az előnyünk, szóval meg kell, hogy legyen az arany. A kupában pedig a négy között vagyunk. Remélem, az Apollon elleni elődöntőben megint én védhetek majd.

"Itt szívesen lövöldözik, dobálják a kapust" Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Néhány hete felfüggesztették a bajnokságot a szurkolói rendbontások miatt. Hogy éled ezt meg, mennyire áll közel hozzád ez a fajta szurkolói kultúra?

Öt éve itt vagyok, részese vagyok ennek a légkörnek hétről hétre, így már megszoktam. Sajnos itt a rangadók velejárója a balhé, tehát egyáltalán nem lepett meg, ami történt.

Előfordult már, hogy igazán meleg helyzetbe kerültél?

Az idegenbeli rangadókon nem túl szívélyes a fogadtatás, bemelegítésnél és meccs közben is szívesen lövöldözik, dobálják a kapust az ellenfél szurkolói. Ilyen atrocitások már értek engem is. Ehhez alkalmazkodni kell, meg kell tanulni kizárni.

Indokoltnak érezted a bajnokság felfüggesztését?

Őszintén szólva nem tudom, ilyenkor mi a legjobb megoldás. Rövid távon biztos használnak valamennyit az ilyen radikális intézkedések, de hogy hosszú távon mit akarnak ezzel elérni, azt nehéz megmondani.

Szerinted tényleg volt arra esély, hogy Détári Lajosból görög kapitány legyen?

Nem tudom megmondani. Ilyenkor sok nevet bedobnak, elképzelhető, hogy ő is a jelöltek között volt.

Emlegetik még őt Görögországban, ha megtudják, hogy magyar vagy?

Alkalomadtán igen, de nemcsak őt, Esterházy Mártont is.