Vágólapra másolva!
A kétszeres válogatott futballista, volt maldív-szigeteki szövetségi kapitány, Urbányi István fia egy San Franciscó-i művészeti egyetemen tanul, mellette focizik az egyetemi bajnokságban, és esze ágában sincs hazatérni. Urbányi Kristóf álma, hogy egy MLS-csapathoz kerüljön, de beéri azzal is, ha filmrendező lesz.

Huszonkét éves korára több helyen légióskodott, mint a magyar NB I-es játékosok kétharmada. Valaha a Rivaldo-féle Barcelona meccseibe szeretett bele, ma már alig néz focit a tévében. "Azért nekem is van olyan csapattársam, aki felkel vasárnap reggel ötkor, hogy megnézze a Liverpoolt vagy az Arsenalt" - mesélte az Origo tudósítójának Urbányi Kristóf San Franciscóban, .

De hogyan került az Egyesült Államokba Urbányi István fia? Édesapja annak idején korábbi győri csapattársa, az amerikai Christopher Sullivan javaslatára vágott bele a nagy kalandba. "Ötéves voltam, amikor az 1997-98-as idényre apa a San José Clashbe (ma már Earthquakes) szerződött. Abból az időből persze alig emlékszem valamire" - idézte fel a legidősebb Urbányi-gyerek.

A családfő, miután befejezte a játékot, az Újpest és a Kecskemét kispadja után meg sem állt a Maldív-szigetekig, majd Vermes Péter hívására Kansasban vállalt munkát, az utánpótlásban. "Tisztelik, becsülik, elismerik az apámat, szerintem előbb-utóbb feljebb lép a ranglétrán. Hogy van-e olyan kihívás, amivel haza lehetne csábítani? Ha kapitánynak hívnák, biztosan hazajönne..." - mondta kérdésünkre Urbányi Kristóf.

Forrás: Origo

Kristóf ötéves kora óta futballozik, kisebb-nagyobb külföldi próbálkozások után rendre hazatért Újpestre. "Fél évig a Laziónál edzettem, 15 éves voltam, a FIFA-szabályok miatt a bajnoki meccs szóba sem került. Hollandiában a Heerenveenben töltöttem másfél évet az U17-es és az U19-es csapatban. Portugáliában a Portimonenséhez kerültem, ahol sajnos az első héten megsérültem, aztán a második csapattal edzettem és játszottam hat hónapot. 19 éves voltam, amikor visszatértem Magyarországra, az utolsó magyar klubom a Pápa volt, azaz lett volna. Véber György volt az edző, nála nem játszottam magyar bajnoki meccsen. Miután nem írtam alá a kétéves szerződésajánlatot, a második csapatnál Nagy Mihály (azóta a Videoton másodedzője) közölte velem, hogy alkalmatlan vagyok a labdarúgásra. Így visszagondolva, ez is kellett ahhoz, hogy kijöjjek Amerikába. Nem voltam annyira oda a közegért..."

23 ezer dolláros ösztöndíj

Kiderült, nem lehetetlen kijönni sportolni és tanulni az USA-ba. Mindössze egy emelt szintű angol nyelvvizsga és egy általános angol tudásteszt kitöltése kell hozzá. Meg persze némi anyagi hozzájárulás. "A papírmunka rendben ment, 200 dollárt kellett fizetnem, hogy bekerüljek az egyetemi adatbázisba. Igazolnom kellett, hogy amatőr státuszban voltam az eddigi összes klubomban. Utána kerestem magamnak kapcsolatokat. Megkaptam a 23 ezer dolláros ösztöndíjat, de nagy szerencsém, hogy a szüleim támogatnak" - jegyezte meg.

Forrás: Origo

Egy átlagos nap fél hétkor kezdődik az Academy of Arts egyetemen, negyed nyolckor találkozó a csapattal, nyolctól edzés, majd fitnesz és rehabilitáció. Utána irány az egyetem: Urbányi filmművészetet tanul, rendezés és vágás szakon. "Ha két év múlva elvégzem a sulit, még bármi lehet: ha sikerül a draft, odaérhetek egy MLS-csapathoz is. Örülnék, ha folytathatnám. De ha másképp alakul és lesz egy jó munkám, akkor szívesen filmeznék."

Szeretik a focit, de nincs nagy nyomás

A nyári vb idején Magyarországon pihent, így csak elmondásból tudja, hogy Amerikában elképesztő hangulat volt a válogatott meccsein. "Mindenki szurkolt, de ezen nem is csodálkozom. A Kansas 25 ezer fős stadionja rendre megtelik a hazai meccseken. Egyre népszerűbb a foci, bár az NFL-baseball-kosárlabda hármast soha nem éri utol. De nem is ez a cél. Itt a foci játék, otthon harc. Sokkal kisebb a nyomás, más a hangulat."

Forrás: Origo

A szurkolók hozzáállása is más, mint Európában. "A legjobb példa Landon Donovan esete Jürgen Klinsmannal. Ahogy olvastam, otthon mindenki Pintérre haragudott amiért nem hívta meg Szalait. Itt is mindenkit meglepett, hogy Klinsmann nem vitte ki a vébére a legnagyobb sztárt, Donovant. Végiggondolták az emberek a döntését: ha ezt lépte, akkor biztos megvolt rá az oka, és ha hibázott, akkor majd a főnökei, úgyis cselekszenek. Adtak neki egy esélyt. Ez nálunk elképzelhetetlen, otthon nincs ekkora türelem."

Urbányi elismeri, lehet, hogy nem volt elég erős ahhoz, hogy megállja a helyét a magyar futballban vagy egy másik európai bajnkságban. Ugyanakkor boldog, hogy Amerikában megtalálta azt a közeget, ahol jól érzi magát és élvezi a focit.