Vágólapra másolva!
Miután a vietnami labdarúgó-bajnokságban holtszezon van, pécsi barátnőjéhez hazautazott a Honvéd és a Ferencváros korábbi csatára, Eduard Ndjodo. A 28 éves kameruni játékos a városi kispályás bajnokság I. osztályában tartja magát edzésben.

"Tavasszal Vietnámban játszottam, de ott most szünet van, csak decemberben rajtol újra a bajnokság. A barátnőm magyar, és itt dolgozik Pécsett. Az egyik ismerősöm szólt, hogy nem lenne-e kedvem eljönni focizni egyet, és én jöttem azonnal. Azért ez sokkal jobb, mintha csak a kilométereket rónám nap, mint nap" - nyilatkozta Eduard Ndjodo a Bama.hu portálnak.

Ndjodo 2006-ban igazolt Magyarországra, előbb a Tatabánya, majd a Honvéd játékosa lett, a kispestiek kölcsönadták később a Ferencvárosnak és a Siófoknak is. Osztrák és tunéziai kitérő után 2011-ben ismét visszatért Tatabányára, onnan Vecsés és a Nagybátony, majd Görögország és Vietnam következett. Jelenleg a TDCS Dong Thap FC csatára.