Vágólapra másolva!
A dán Christian Dalmose lesz a női kézilabda NB I-ben szereplő Siófoki KC-Galerius Fürdő vezetőedzője július elsejétől. Megbízatása három évre szól.

A 46 éves Dalmose a klub elmondta: nagy kihívást lát siófoki szerepvállalásában, és szeretné eredményesen ötvözni a magyar és a dán kézilabda sajátosságait.

A tréner korábban a Lyngby és az Ajax Köbenhavn férfi, valamint az Ikast, az Aalborg és a Viborg női csapatait irányította. Utóbbi együttesnél - amellyel tavaly KEK-et nyert - februárig dolgozott.

Fodor János ügyvezető igazgató kiemelte: a csapat még csak hat éve szerepel az élvonalban, de komoly terveket szövöget, a távlati cél, hogy néhány éven belül eljusson a Bajnokok Ligájáig.

Az egy hete dőlt el, hogy a jelenlegi edző, Golovin Vlagyimir a szezon végén távozik posztjáról, de előtte még szeretné megszerezni az ötödik helyet együttesével.

Az eredeti célkitűzés a négy közé kerülés volt.